A módszertani megújulást és az oktatás minőségének javítását segítette elő a „Szakképzés Mesterfokon” című pályázati program, amelynek megvalósítására 48 millió forintot nyert a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola. A program záró rendezvényén Almási István polgármester a város deszegregációs oktatási programjának kimagasló sikeréhez hasonlította az intézményben megvalósult szakképzési programot.
2012. augusztusában indult a TÁMOP 2.2.5.A azonosító számú pályázat, amely lehetőséget biztosított arra, hogy az ország más iskoláihoz képest egy évvel korábban vezesse be a Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola az úgynevezett rövidített képzési idejű szakképzések oktatását. A rövidített szakképzés idén szeptembertől kötelező lesz valamennyi magyarországi intézmény számára. Az egyéves projekt során több mint 48 millió forintból új tanmeneteket, feladatgyűjteményeket és tanítási segédeszközöket készítettek hét szakmacsoport oktatásához a HISZK pedagógusai. A „Szakképzés mesterfokon” elnevezésű program záró rendezvényét a héten tartották a Városháza dísztermében. A oktatásban dolgozó helyi szakembereket és pedagógusokat Almási István polgármester köszöntötte.
– Ismét egy sikeres pályázatnak értünk a végére. Ez nem is csoda, mivel Hódmezővásárhely az oktatás területén elsőként lépte meg deszegregációs programját, amit azóta Európa több pontján be kellett mutatni. Most pedig a szakképzés terén sikerült egy olyan programot megvalósítani, ami a többi iskolában csak szeptemberben fog bevezetésre kerülni – mondta Almási István polgármester.
A projektzáró találkozón felszólalt Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőtt képzésért felelős főosztályvezetője, aki kimagaslónak nevezte a vásárhelyi szakiskolában megvalósult képzési programot.
– Ha a tavaly elindult kísérleti 2.2.5-ös keretben Vásárhelyen elindult program lett volna országosan elterjedve, azzal a szakma nagyobbat nyert volna – mondta Odrobina László a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőtt képzésért felelős főosztályvezetője.
Odrobina László beszédében az új szakképzési törvény lényegéről és a szakképzés átalakulásának koncepciójáról, jövőbeni céljairól is beszélt. A minisztérium képviselője kiemelte, ennek megalkotásában rendszeresen támaszkodhatott vásárhelyi szakemberek tanácsaira is.
– Az új rendszerünk lényege és célja három vonal mentén foglalható össze. Egyrészt a szakmai képzés presztízsének növelése, másrészt a rugalmasság, harmadrészben pedig a gyakorlatiasság és élet közeliség megteremtése – tette hozzá a főosztályvezető.
A záró konferencián a jelenlévők részletes beszámolók és előadások keretében ismerhették meg a pályázat megvalósításával kapcsolatos eredményeket, módszertani újításokat. Az érdeklődők a pedagógiai munkacsoportok tevékenységébe is betekintést kaphattak.