Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Sikeres volt az iskolabusz-pályázat

Lezárult az iskolabuszokra kiírt közbeszerzési eljárás,
amelynek során a tavalyihoz képes 20 millió forinttal kedvezőbb ajánlatot
kapott a város – mondta el mai sajtótájékoztatóján Dr. Lázár János
polgármester, országgyűlési képviselő.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város nevelési-oktatási
intézményeinek átszervezése kapcsán egyik felmerülő feladat volt a külterületi
településekről (Batida, Szikáncs, Erzsébet, Kútvölgy), illetve a tanyavilágból
bejáró diákok iskolabusszal történő szállítása lakóhelyük és az oktatási
intézmény között.

További feladat volt a mindennapos testnevelés
biztosításához kapcsolódóan megoldani, hogy a diákok biztonságosan eljussanak
az iskolától a Városi Sportuszodához, és vissza.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Többcélú
Kistérségi Társulással együttműködve írta ki a közbeszerzési eljárást, amelyről
májusban döntött a Közgyűlés.

A gyorsított meghívásos eljárás a héten fejeződött be, a
Tisza Volán Zrt. ajánlata alapján az éves vállalkozói díj mintegy 32 millió
forint, ebből az Önkormányzat mintegy bruttó 11,4 millió forintot, a Kistérség
pedig 20,8 millió forintot fizet a Tisza Volánnak.