Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Sikeresek a Hód Triatlon SE versenyzői

Több
versenyen is sikerrel szerepeltek az elmúlt hetekben a Hód Triatlon SE
versenyzői. A fiatal sportolók annak ellenére jól teljesítettek, hogy a legtöbb
helyszínen az esős időjárás alaposan megnehezítette a dolgukat.

A
triatlonosok megyei diákolimpiai döntőjét Csongrádon rendezték meg. Az egyéni
versenyben Wolf Ede Márkó és Tompai Emese győzött, míg Jucha Csanád és Gila
Gréta ezüstérmet szerzett. Szintén második lett a Kertvárosi Katolikus Általános
Iskola Tóth Balázs, Tápai Balázs, Jucha Csanád összeállítású csapata. Ugyancsak
a Csongrádi versenyen a felnőttek között Csányi Róbert másodikként ért célba,
megelőzve Vékony Lászlót.

A
diákolimpia országos döntőjén már jóval kevesebb Hód Triatlonos fiatal
szereplehetett. Ráadásul itt már az eső, valamint technikai problémák is
közbeszóltak. A legbalszerencsésebb Wolf Ede Márkó volt, aki minden bizonnyal a
dobogóért csatázott volna, ha nem esik le a kerékpárjának a lánca, ám így végül
a nyolcadik helyen zárta az erőpróbát. Jucha Csanád a tizenkettedik lett és
Tompai Emese, valamint Gila Gréta is a mezőny első felében ért célba.

Legutóbb
Baján, a Triatlon Tour harmadik állomásán versenyeztek a vásárhelyiek. Itt az
úszást a Sugovicában rendezték meg, a belvárosban kellett kerékpározni, míg egy
sétányon futni. Itt sem kedvezett az időjárás, hiszen szakadó esőben zajlott a
küzdelem és csúszós út miatt sajnos a mentőknek is akadt dolga. A Hód Triatlon
SE tagjai közül Wolf Ede Márkó bronzérmet szerzett és közvetlenül a legjobbak
után ért célba Jucha Csanád, Tompai Emese és Szántó Lili is. A vásárhelyiek
közül még Vékony László, Hős Lajos, valamint Kiss László teljesítette Baján a
versenytávot.

Megszakítás