Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Sikeresen zárult a korszerűsítés

Eredményes volt a Németh
László Gimnázium és Általános Iskola Árpád utcai tagintézményében teljes körű
energetikai korszerűsítése, hiszen az előzetes számítások szerint éves szinten
akár hárommillió forintot is megtakaríthat az önkormányzat.

A
volt József Attila Általános Iskolát jelenleg a Németh László Gimnázium és
Általános Iskola öt osztálya, valamint a HISZK Gregus Máté Szakközépiskola
használja. Az épület a nyáron komplex energetikai korszerűsítésén esett át.
Almási István alpolgármester elmondta: a munkálatok során kicserélték az elavult
nyílászárókat, kiszedték a meglazult üvegtéglákat és helyüket beépítették, a
falakat és a tetőt pedig újra szigetelték. Megújult a teljes fűtési rendszer,
de az iskola továbbra is a geotermikus energiát használja fel. A termek fűtését
azonban a jövőben külön is lehet szabályozni, amivel jelentős megtakarítás
érhető el, hiszen az üres tantermeket nem melegíti a rendszer. A beruházással
az előzetes számítások szerint éves szinten hárommillió forintot spórol meg a
város. A korszerűsítés összesen 161 millió forintba került, melyre az
önkormányzat európai uniós KEOP pályázaton 117 millió forintot nyert, az önrész
44 millió forint volt.