Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Sikert hozott az összefogás: a Népkert Vasútállomás felújítása rövidesen elindulhat

A patinás Népkerti
Vasútállomás felújítása érdekében a kertvárosiak aláírást gyűjtöttek, az
önkormányzat pedig az épületet birtokló minisztériumnak a költségek felét, 30
millió forintot ajánlott fel. A vásárhelyi összefogás sikerrel járt: rövidesen
elindul a felújítás.

A Népkerti Vasútállomás
egyedi kerámia oszlopaival, bútoraival azon kevés hazai vasútállomás egyike,
amely népművészeti motívumokkal díszített. A MÁV tulajdonában álló épület
azonban évek óta felújításra szorul. A kertvárosi polgárok aláírást is
gyűjtöttek ennek érdekében, de az ügy mellé állt az önkormányzat is. Dr. Lázár
János polgármester elmondta: minden a felújításra fordított állami forint mellé
egy városit is tesz.

Az önkormányzat felvette a
kapcsolatot az illetékes minisztériummal, amely végül a felújítás támogatásáról
döntött. A hosszas előkészítő munkát követően a MÁV Zrt. elkészíttette a
felújítás tervét, jelenleg a közbeszerzési eljárás előkészítése folyik.

Megszakítás