Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Sípmesterek bálja volt Hódmezővásárhelyen

Vásárhelyen tartották idei
évadzáró összejövetelüket a Csongrád megyei labdarúgó játékvezetők. A
szokásoknak megfelelően ezúttal is jutalmazták a szezon során legjobban
teljesítő foci bírókat.

Hosszú évtizedek óta hagyomány, hogy a megyei labdarúgó játékvezetők az év végén bált
rendeznek, amelyen értékelik az elmúlt hónapok történéseit is. A megyéből
három foci bíró szerepel az országos keretben, de jól teljesítettek az NB
III-ban tevékenykedő sípmesterek is.


A megyei osztályokban azért több nehézség akad – mondta Pál Sándor, a Csongrád
megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottságának elnöke. – Fiatal bírók
fújják a sípot, akik még kevés rutinnal rendelkeznek, de sok esetben a
csapatok, a játékosok sem túl sportszerűek. Ezzel együtt volt már rosszabb, de
jobb évünk is.

Az
esten részt vett a CSLSZ elnöke, dr. Talpai János is, aki éves értékelésében
külön kiemelte a Hódmezővásárhelyi FC utánpótlás nevelő munkáját.


Elégedettek vagyunk az itteni fiatalok fejlődésével, az ifjú játékosok
képzésével – mondta el dr. Talpai János. – A kiemelkedő szakmai munkát jelzi, a
vásárhelyi klub és a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia között
együttműködés zajlik és a legtehetségesebb focisták magasabb szinten
folytathatják a munkát.

A
bál vendége volt Arany Tamás, akit a szakmai szervezetek és az újságírók
többször is az év játékvezetőjének választottak. Az ősz folyamán ugyan neki is
akadtak rosszabbul sikerült meccsei, ám ezzel együtt úgy vélte, nagyon sokat
köszönhet annak, hogy foci bíró lett.

– Rengeteg olyan meccsen vehettem
részt, amelyekről gyermekkoromban legfeljebb csak álmodhattam – hangsúlyozta
Arany Tamás, aki a Fejér megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottságának
elnöke is – Sok felejthetetlen élménnyel és tapasztalattal lettem
gazdagabb és rengeteg barátot szereztem.

Az est során a  megyei bajnokságokban tevékenykedő játékvezetők
részesültek elismerésben, közülük Juhász Mihály bizonyult a legjobbnak, míg az
ifjú tehetségnek járó elismerést Csillik Attila érdemelte ki.

Megszakítás