Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Sípok, dobok, harsonák – igazi zenei kuriózum a Tiszta Szívvel Egyesület jótékonysági estje

Templomi orgona, harsonások és ütőhangszeres
produkciók várták az érdeklődőket a Belváros Katolikus Templomban a Tiszta
Szívvel Egyesület jótékonysági estjén. A koncert bevételét a szervezet játszóterek
felújítására fordítja.

Harsonák, ütőhangszerek és templomi orgona közös játéka
várta a Tiszta Szívvel Egyesület által szervezett koncert közönségét. Az est
bevételét idén is jótékonysági célra fordítják: az egyesület által kialakított,
illetve modernizált játszótereket újítják fel belőle és 150 nehézsorsú
családnak biztosítanak hétvégi étkeztetést.

– Az a célunk, hogy olyan dolgokat valósítsunk meg, amelyek
nem tesznek különbséget gyermek és gyermek között. Fontos, hogy a közös játék
öröme, a gyerekzsivaj mindig jelen legyen tevékenységünkben – mondta az esten dr.
Havasi Katalin, a Tiszta Szívvel Egyesület elnöke.

A koncerten együtt lépett fel a Vásárhelyről elszármazott
Égető Mária orgonaművész a Gyivicsán György vezetésével működő Szegedi
Harsonaegyüttessel és Mucsi Gergő ütőhangszer-művésszel.

– Hoztunk régi zenét, Bach orgonamű-átiratot, valamint
romantikus és filmzenét is – mondta Gyivicsán György, a Szegedi Harsonaegyüttes
vezetője.

A koncerten egyéni szóló produkciók és közösen előadott
művek is elhangoztak.

– A zenének egy olyan szegmensét hallhatja a közönség, amely
különböző műfajokból, különböző stílusokból, különböző hangszereket ötvöz. Ez
mindenképpen egy érdekesség – tette hozzá Mucsi Gergő ütőhangszer-művész.

A művészekkel készült beszélgetéseket a Vásárhelyi Televízió
a szerdai Vásárhelyi Magazinban mutatja be.

Megszakítás