Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

SMS-t küld a hivatal, ha megjött az igazolvány

Bizonyos dokumentumok
igénylésénél az okmányiroda SMS-ben vagy e-mailben is értesíti ügyfeleit. Az
ország minden okmányirodájában, így a vásárhelyi hivatalban is bevezették az új
szolgáltatást.

Az
okmányirodák korábbi kezdeményezésére, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások
Központi Hivatala a személyi igazolvány, útlevél és vezetői engedélyek
ügyintézése esetében a napokban egy új szolgáltatást vezetett be. Az említett
dokumentumok esetében, ha az ügyfél igényli a hivatal SMS-ben és e-mailben is
értesíti, amint megérkeznek az irodába papírjai. Ezt a szolgáltatást az ország
minden okmányirodájában, így a vásárhelyiben is bevezették.


Ettől a döntéstől a központi hivatal azt reméli, hogy nem csak az
állampolgároknak kedvez, de az ügyintézők munkáját is segíti – tájékoztatott
Dr. Szalay László a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi
Hivatalának elnökhelyettese.

Megszakítás