A kulákok tragédiájáról személyes visszaemlékezés formájában hallhattak beszámolót az érdeklődők az Emlékpontban. Családja történetéről Tárkány Szűcs Ferenc beszélt, akinek egyik rokona 1950-ben esett a politikai üldöztetés áldozatául.
Magyarországon 1948-tól azokat hívták kulákoknak, akik legalább 25 hold földdel rendelkeztek, de az 50-es évek elejétől már az egy-két holdas kisbirtokosokat is ide sorolták. A kommunisták hatalomra kerülésükkel ugyanis kíméletlen harcot indítottak a magyar agrártársadalom ellen. A párt minden eszközzel arra törekedett, hogy lerombolja a hagyományos paraszti életformát, és a gazdákat földjeik elhagyására kényszerítse. Ezeknek az embereknek az egész családját büntették. Nemcsak az adójukat emelték meg olyan mértékben, hogy lehetetlen volt az megfizetni, hanem még gyerekeik sem járhattak például főiskolára, és meg is bélyegezték őket.
– Hogy ennek a kuláküldözésnek, vagy úgy is nevezhetjük, hogy hadüzenet nélküli parasztellenes háborúnak mennyi halálos áldozata volt, soha nem lehet megtudni, mert a kivégzettek száma ugyan ismerhető, de, hogy hány embert vertek meg úgy az ÁVH-sok, hogy néhány nap múlva az otthonában, vagy a kórházban hunyt el, úgymint a Tárkány Szűcs István esetében is történt, nem lehet tudni – mondta Vincze Gábor, az Emlékpont történésze.
Tárkány Szűcs István történetéről egyik rokona, Tárkány Szűcs Ferenc beszélt az érdeklődőknek az Emlékpontban. A nagygazdát 1950-ben többször felszólították földjei elhagyására, majd amikor ennek nem tett eleget, koholt vádak alapján bevitték a rendőrségre, ahonnan az Államvédelmi Hatóság itteni székházába szállították.
– Ott verték össze, négy vagy öt nap alatt úgy, hogy le is mondtak róla, és kocsira pakolták, hogy az apósához vigyék haza. De már nem is nagyon tudott beszélni, meg úgy gondoltuk, nem is mert, úgyhogy nem sokat mesélt a családjának, mert estére meghalt – mondta Tárkány Szűcs Ferenc.
A kuláküldözés 1948 és 1953 között volt a legerőteljesebb, akkor több százezer családot minősítettek kuláknak. Igazából az 50-es évek végén, illetve a 60-as évek elején, a korai Kádár-korszakban szűnt meg az őket ért támadássorozat.