Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Sok játékkal, mesével és zenével ünnepelték a gyermeknapot Hódmezővásárhelyen

A húszéves Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány támogatásának jegyében rendezték meg idén a városi gyermeknapot. Az újszülött mentők támogatására 13 művész ajánlotta fel alkotásait, amelyekből kiállítás is nyílt a BFMK első emeletén. A gyerekeket egész nap változatos programokkal, előadásokkal és kézműves foglalkozással várták a szervezők.

„Gyermekek a gyermekekért” címmel rendezte meg a vásárhelyi önkormányzat az idei városi gyermeknapot, amellyel a 20 éves Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványát támogatták. Dr. Kószó Péter alpolgármester a rendszerváltó parlament tagjaként képviselői tiszteletdíjából, az Országos Szerencsejáték Alap támogatásával hozta létre az alapítványt.

– 1992-ben, amikor a magyar országgyűlésnek a tagja voltam, elgondolkodtam azon, hogyan lehetne a politikai hatalmat aprópénzre váltani, hogy a politizáláson túl legyen valami plusz értelme a dolognak, és a jó Isten úgy adta, hogy az Országos Szerencsejáték Alaphoz kerültem, ami egy pénzosztó szervezet volt – mondta dr. Kószó Péter alpolgármester.

Az újszülött mentők évente átlagosan 1300 kis élet szakszerű és gyors ellátásáról gondoskodnak a Dél-Alföld megyéiben.

– 20 év óta már több mint 20 ezer gyereket mentettünk, tehát ez már egy kisvárosnak megfelelő. És örömmel mondhatom el, hogy ez a 20 ezer gyermek mind élve került a végleges ellátó helyre – mondta Prof. Dr. Pintér Sándor.

Az állami költségvetési forrás nem elegendő a működéshez és a fejlesztéshez. A hiányzó összeget az életmentő szolgálat alapítvány adományokból igyekszik pótolni. Ebben segítettek a vásárhelyi művészek, akik tizenhárom alkotást ajánlottak fel, melyeknek vételára teljes egészében az alapítvány számlájára került.

A rendezvény fővédnöke a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány elnöke, Lázárné Megyeri Zita volt. Az egyesület a művelődési központ előtt felállított standján árusított ajándéktárgyak ellenértékével támogatta a gyermeknapi program nemes célját.

– Azon kívül, hogy mi teljes mellszélességgel kiállunk emellett az ügy mellett, beszélünk róla, próbáljuk ráirányítani a figyelmet, adni akartunk valami konkrétumot is, és ezért határoztuk el azt, hogy egy kis standot felállítva, termékeinket árusítva az összes befolyó tételt, minden forintot odaadunk ennek az újszülött életmentő szolgálatnak – mondta Lázárné Megyeri Zita.

A programhoz kapcsolódva rajzpályázatot is hirdettek. A győzteseket nemcsak ajándékkal jutalmazták, de munkáik az alapítvány kiadványait, képeslapjait díszítik majd a következő évben.

A május utolsó vasárnapján, délelőtt kilenc órakor kezdődő programon többek között meseszínházzal, mesevetítéssel és bábelőadással várták a gyerekeket, valamint „Mutasd meg magad” címmel bemutatkoztak azok a koraszülöttek is, akik az újszülött életmentőknek köszönhetik életüket.

A megmentettek és megmentők csapata végül vidám flasmobbal ünnepelte a találkozást Bessenyei Művelődési Központ színpadán.