Hatalmas az érdeklődés a Családok Otthonteremtési Kedvezménye iránt – derült ki Lázár János országgyűlési képviselő legutóbbi fogadóóráján, Hódmezővásárhelyen.
– Hódmezővásárhelyen sokan gondolkodnak azon, hogy harmadik gyereket vállaljanak-e, vagy sem. Ez a lehetőség, ami 10 millió forint támogatást jelent, mindenkinek jár, ha vállalnak három gyereket. A 10 millió forint hitel viszont azoknak jár, akik vissza tudják fizetni. Valamennyi jövedelemmel kell rendelkezni ahhoz, hogy a 10 millió forintot 20 év alatt visszafizessék. Ez a mostani számítás szerint 3 százalékos kamattal 30–40 ezer forintos törlesztőrészlet – fejtette ki Lázár János hódmezővásárhelyi fogadóóráját követően.
Mindez biztos, hogy az ingatlanpiacra hatást gyakorol, máris emelkedtek az építőanyag árak, és nő a régi házak iránt is kereslet, amelyet építési telekként hasznosíthatnak majd – tette hozzá. A lakásépítéseknek azonban másfél – kétéves átfutási ideje van, amelyet vállalkozói alapon kell Hódmezővásárhelyen megszervezni, az önkormányzat együttműködésével.
Az országgyűlési képviselő arról is beszélt, hogy Csongrád megyében rendben lezárultak a földárverések.
– Az el nem kelt földek tekintetében azt fogjuk javasolni a kormánynak, hogy második kört is nyisson, miután a jogszabályok időközben változtak. A Polgári Törvénykönyv értelmező rendelkezéseit az árverések megkezdése után változtatta meg az Országgyűlés, ez azt jelenti, hogy a bérleti jogviszony felülvizsgálatára a bérleti díj nagyságát illetően van lehetőség. Azok számára, akik bizonytalanok voltak, hogy elinduljanak-e az árverésen, második kört nyitunk. Január végén, februárban folytatódnak a földárverések Hódmezővásárhelyen – jelentette ki.
A munkahelyteremtéssel kapcsolatban az országgyűlési képviselő elmondta, Hódmezővásárhelyen 6 % alá esett a munkanélküliek száma, erre a rendszerváltás óta nem volt példa. Sajnos a városban egyre kevesebb a szakképzett munkaerő, ezért egy új vállalat városba telepítésének az is a feltétele, hogy a szakképzési rendszer gyorsan és érdemben megváltozzon. Elengedhetetlen a béremelés is, mert az alulfizetett, ám szakképzett munkavállalók elhagyják a várost és külföldön keresik a boldogulást.