Sonkoly Tibor festőművész, Hódmezővásárhely képzőművészeti életének elismert és jeles alakja a közelmúltban ünnepelte hetvenedik születésnapját, ebből az alkalomból a Tornyai János Múzeumban az elmúlt húsz év „útkereső” műveiből nyílik kiállítása pénteken – közölte Nagy Imre múzeumigazgató.
A hódmezővásárhelyi születésű Sonkoly Tibor kisiskolás korától rendszeresen látogatta Csikós Miklós és Füstös Zoltán rajzszakköreit. A festészet alapjait a zebegényi Szőnyi István Képzőművészeti Szabadiskolában sajátította el, ahol mestere Hincz Gyula volt. 1974-ben végzett a szegedi Juhász Gyula Főiskola rajz-földrajz szakán, majd három évtizeden át tanított szülővárosában, a Szántó Kovács János Általános Iskolában. 1989 óta rendszeresen kiállít a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon.
Sonkoly István megfontolt, töprengő alkatnak vallja magát, aki a megvalósítást már az ihletettség sodrára bízza. Úgy tartja, a valóságot csak rajtaütéssel lehet csapdába ejteni, tehát képei sorsa már az indításkor eldől.
Nagy Imre művészettörténész szerint Sonkoly Tibor művészete egyfajta bensőséges realizmus. Pasztell- és olajképein a családtagok, rokonok és barátok jelennek meg, amelyeken a látvány finom visszaadásával rögzíti a karakterek jellemvonásait, az ábrázolt alakok legkisebb belső, lelki rezdüléseit is. De hasonlóan bensőséges módon, finom ecsetkezeléssel nyúl a tájábrázoláshoz és a „rokon” művészeti szakmák bemutatásához – jellemezte a jubiláló művész alkotásait a Tornyai János Múzeum igazgatója.
(MTI)