Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Soós István irataiba is betekinthetnek az érdeklődők

A két világháború között szolgáló tekintélyes vásárhelyi polgármester,
Soós István személyes dokumentumai, közöttük egy különleges forrásnak számító
„érettségi találkozó szerződés” is megtekinthető a Tornyai János Múzeum április
30-án, csütörtökön 17 órakor nyíló helytörténeti tárlatán. A kiállításon a száz
évvel ezelőtt elhunyt legendás hódmezővásárhelyi cigányprímás, Czutor Béla,
vagyis „Béla cigány” több mint háromszáz esztendős hegedűjét is megcsodálhatják
az érdeklődők.

Soós István
1880-ban érettségizett, majd a budapesti tudományegyetemen jogot végzett. Ott
mások mellett Szilágyi Dezső igazságügy miniszter tanítványa volt. 1918.
októberében, az őszirózsás forradalom küszöbén választották meg Hódmezővásárhely
polgármesterévé. Városvezetői működésének másfél évtizede alatt a dél-alföldi
település jelentősen modernizálódott. Polgármestersége alatt tizenegy új iskola,
három óvoda és két napközi otthon létesült, ekkoriban épült a városi partfürdő
is. A világgazdasági válság éveiben úgynevezett ínségmunka keretében  közel 10
ezer embert foglalkoztattak, s láttak el élelemmel.

A
tekintélyes polgármester kiállításra került személyes dokumentumai között
felbukkan egy a történészek által eddig nem ismert forrás is. A kutatók sem
találtak korábban olyan dokumentumot, amelyben az érettségiző diákok szabályos
szerződést kötöttek arra vonatkozóan, hogy tíz év múlva újra összejönnek és
megvitatják az eltelt évek tapasztalatait. A szerződő felek vállalták, hogy csak
rendkívüli ok – halál, betegség – állhatja útját a találkozó létrejöttének.

Czutor Béla,
vagyis Béla cigány muzsikus család sarja, apja vezérprímás, anyai nagyapja
klarinétos volt. Balázs Kálmán, a híres pesti cigányprímás fényes sikert ígért
Béla cigánynak a fővárosban, ám ő mégis ragaszkodott szülővárosához,
Hódmezővásárhelyhez. Czutor Béla baráti kapcsolatot ápolt a másik legendával,
Dankó Pistával és az országszerte ismert Erdélyi Náci szegedi cigányprímással. A
most nyíló tárlaton az érdeklődők láthatják Béla cigány 322 éves dél-tiroli
készítésű, máig jó állapotban lévő hegedűjét is.

A
Tornyai-múzeum június 14-ig látható kiállításán további elismert vásárhelyi
polgárok személyes dokumentumait – okleveleket, kitüntetéseket, ódon fotókat –
is megtekinthetnek az érdeklődők.

Megszakítás