Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Sorsolással dőlt el, ki hol építkezhet

Tizennégy telket sorsoltak ki Hódmezővásárhelyen a Fürkehalom,
Barázda, és a Szent László utcák által határolt területen azok között,
akik beadták pályázatukat az ingyentelek–programban.

Mint Dr. Kószó Péter alpolgármester elmondta, Hódmezővásárhely
önkormányzata számára nem mellékes kérdés, hogy a város fiataljai a
városban maradnak-e. A helyben maradás elősegítésére közgyűlési döntés
nyomán már 104 telket osztottak ki.
Október 3-án sorsolás útján dőlt el, hogy melyik pár hol építheti fel családi házát.

Az érintetteknek több, mint a fele részt vett, azok, akik nem jöttek
el, egy újabb sorsoláson megtudhatják, melyik lesz az a terület, ami a
tulajdonukba kerül — tudtuk meg Dr. Kun Andreától, a Lakosságszolgálati
Iroda Lakás és Helyiséggazdálkodási csoportvezetőjétől.
Az Arany,
Endrey Béla és Dr. Soós István utcákban korábban már osztottak ki
ingyentelkeket, de néhányan visszaadták ezeket a területeket, mert a
nyertes pályázók családi vagy anyagi okok miatt nem tudták vállalni a
két éves beépítési kötelezettséget. A visszaadott telkeket újra
megpályáztatták, ezeket is most sorsolták ki. Miután a megjelent
pályázók mindegyike kihúzta a maga telkét, a csoportvezető asszony
elmondta, hogy telefonos egyeztetés után mehetnek be a párok a
szerződéseket aláírni.

Kószó alpolgármester azzal a gondolattal zárta az eseményt a
házasságkötő teremben, hogy amint a párok ebben a teremben hűséget
fogadtak egymásnak, Hódmezővásárhely közgyűlése ezzel a többmillió
Ft-ot érő, közművesített telekhez jutással szeretné elérni, hogy
szülőföldjüknek, a városnak is örök hűséget fogadjanak, amely szívből
támogatja azokat, akik hosszú távon itt képzelik el az életüket.

forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu