A kedvezőtlen időjárás ellenére 23 vásárhelyi és vidéki csapat mérte össze tudását a Hódtói Sportcentrum kosárlabda pályáján. A streetballmérkőzések végén senki sem távozott üres kézzel, a helyi vállalkozások felajánlásainak köszönhetően azonban mindenki kapott ajándékot.
A streetball utcai kosárlabdát jelent. A sportágban a fair play szabályai döntenek, azaz a mérkőzést nem játékvezető irányítja, hanem pályabíró, aki csak a vitás esetekben ítélkezik. Az egyéb szabálytalanságokban a játékosok szava számít. Hódmezővásárhelyen már korábban is voltak a mostanihoz hasonló mérkőzések. A rendezvény sikerét mutatja, hogy nem csupán a vásárhelyiek érdeklődtek az esemény iránt.
– Érkeztek játékosok Mindszentről, Szegedről, Algyőről. Ez utóbbi azért különleges, mert ők még sosem jártak nálunk. Az iménti játékosokon kívül szentesi és szegedi csapatok vettek részt, de itt vannak a vásárhelyi és a környező kisebb települések játékosai is – tudtuk meg a bajnokságot szervező Fekete Istvántól.
A nyertes csapatok természetesen nem mentek haza üres kézzel, de a helyi vállalkozók felajánlásának köszönhetően minden játékos kapott ajándékot.
– Az első három helyezett gravírozott, sorszámozott érmet kap, ami mellé egy egyedi tervezésű oklevelet adunk ajándékba. Ezen kívül vannak külön kategóriák is és a támogatóknak köszönhetően minden játékos kap étkezési, valamint pizza utalványt – tette hozzá Fekete István.
A következő streetball mérkőzéseket nyár közepén, július első hétvégéjén játszák Hódmezővásárhelyen a Hódtói Szabadidőközpont kosárlabda pályáján.