Sulyok Gabriella grafikus kapta az idei Tornyai-plakettet, az 56. Vásárhelyi
Őszi Tárlat fődíját; az elismerést Navracsics Tibor országgyűlési képviselő, a
Fidesz Magyar-Polgári Szövetség képviselőcsoportjának vezetője adta át vasárnap
a hódmezővásárhelyi Alföldi
Galériában.
A válság idején a művészetnek még nagyobb a szerepe, mint máskor. A válság
legsúlyosabb következménye ugyanis az, hogy a hagyományos értelmezési kereteket
elveszíti az ember, „szétesik a kép és új eligazodási pontokat kell találni,
melyben a művészet segít”- mondta a politikus a kiállítás megnyitóján. A
művészet a világ megismerésének egyik legfontosabb eszköze, az alkotások olyan
érzéseket engednek érezni, melyeket máshogy nem tudnánk megfogalmazni,
gondolkodásra, összefüggések felismerésére sarkallnak – hangsúlyozta Navracsics
Tibor. Hozzátéve: a most kiállított munkák humora, cizelláltsága, szépsége,
meghökkentő volta ezt a megismerést segíti.
A kiállítás fődíjasa, Sulyok
Gabriella lett. A kezdetben zenésznek is készülő soproni művész először tizenegy
évesen ragadott ceruzát. 1964-ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát,
mesterei Fónyi Géza és Barcsay Jenő voltak. Bevallása szerint az élő, a
teremtett világ, az ember tájra gyakorolt hatása az, ami foglalkozatja. Bár
festő szakon végzett, grafikusnak tartja magát – mondta el az MTI-nek- hiszen
mindig a vonal játéka, melodrámája, tisztasága, izgalma egyszerű, illetve
bonyolult megfogalmazása érdekelte. Rendszeresen vesz részt csoportos
kiállításokon, és számos önálló tárlata is volt. Láthatta munkáját a közönség
Barcelonában, Párizsban, Kairóban, Chicagóban, Bagdadban, Krakkóban. Bár a
Soproni Képes Céh tagja, számtalan ponton kötődik Hódmezővásárhelyhez, az Őszi
Tárlatra első munkáit még 1972-ben küldte. Azóta igyekszik minden alkalommal
jelen lenni. Mint hangsúlyozta: bár a Nyugat-Dunántúlon él, az Alföld szépsége
mindig lenyűgözte.
Az 1954 óta minden esztendőben megrendezett Vásárhelyi
Őszi Tárlatra idén több mint hatszáz műalkotást adtak be, ezek közül válogatta
ki a zsűri azt a több mint kétszáz munkát, melyet november végéig mutatnak be az
Alföldi Galériában.
A tárlattal párhuzamosan a Galériában – a hagyományokhoz
híven – a tavalyi fődíjas, Kuruc István András festőművész alkotásaiból is nyílt
kiállítás.
Emellett az Alföldi Galériában vasárnaptól láthatja a közönség
az osztrák-holland művész, Franz Bodner tárlatát is. A Hódmezővásárhely testvérvárosából, a
holland Haarlemmermeerből származó művész munkáit az amerikai pop-art bizonyos
elemeit felhasználó, meglehetősen rajzos, élénk, gyermekrajzokhoz hasonló,
színes képek jellemzik. Alkotásaival elsősorban az élet értékes kis dolgaira,
pillanataira próbálja felhívni a figyelmet.
A tárlattal a két település
közti húszéves kapcsolatot ünneplik a Dél-Alföldön.
(MTI)