Súlyosan megsérült egy
tizenöt éves fiatal, mikor hajnalban autójuk fának ütközött
Hódmezővásárhelyen – közölte szombaton a Csongrád Megyei
Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Tuczakov Szilvána elmondta: a baleset hajnali négy óra körül
történt. Az autót a fiú harminchat éves ismerőse vezette. A kocsi
egy balra ívelő kanyarban kisodródott, ahol kiütött egy
figyelmeztető táblát, majd egy fának ütközött. Bár a sofőr kisebb
karcolásokkal megúszta a balesetet, fiatal utasa súlyos sérülést
szenvedett. A sofőrről később bebizonyosodott, hogy ittasan ült a
volán mögé.
A harminchat éves férfi ellen közúti baleset gondatlan okozása, és
ittas vezetés gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség – tette
hozzá a szóvivő.
(MTI)