Sürgős szükség állapotában

2007. április
6-án, a kórházi ágyszámcsökkentést követő első napokban Hódmezővásárhely és
Szentes között a mentőautóban elhunyt Hajdú Imre 67 éves mindszenti lakos.
Alkoholfüggő volt, erős dohányosként krónikus tüdőbeteg. A mindszentiek korábban
a vásárhelyi kórházhoz tartoztak, de az új rendszerben átkerültek a szentesihez.
Imre bácsi reggel lett rosszul. A háziorvos beutalta Szentesre, de nem mentőt
hívtak hozzá, hanem a 22 kilométerre lakó testvére fuvarozta őt el a Trabantján.
Szentesen közölték vele: bent kellene maradnia, hogy intravénásan gyógyszert
kapjon, a beteg azonban a saját felelősségére hazament. Haza sem ért, a
tanyabejárón összeesett, és begurult egy barázdába. Újra telefonáltak a
háziorvosnak, de nem jött ki. Mentőt hívtak. A mentősök tudták, hogy a beteg
Szenteshez tartozik, mégis a vásárhelyi kórházba vitték. Ott Szökő-Császár
Ildikó volt az ügyeletes orvos, aki többször kezelte a beteget korábban, ám az
mindig hazaszökött a tanyájára. A doktornő megnézte a pulzusát, meghallgatta a
tüdejét, majd közölte, hogy az állapota stabil. Mivel az új rend szerint
Szenteshez tartozik, szállítsa át oda a mentő. A mentőben Imre bácsi rosszul
lett, és meghalt.

A „mindszenti
beteg” halála ürügyén propagandaháború kezdődött a kormányoldal és az ellenzék
között. Lázár János úgy nyilatkozott: Imre bácsi az egészségügyi reform első
áldozata. A kormány a szakhatóságokat vetette be: április 11-én
sajtótájékoztatót tartottak Budapesten, ahol Kovácsy Zsombor, az
Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) akkori főigazgatója és Falus Ferenc
országos tiszti főorvos bejelentették: egyedül a vásárhelyi kórház felelőssége
merült fel. Kovácsy utalt arra, hogy az ügyeletes orvos ellen büntetőper
indulhat.

Úgy is lett.

Szökő-Császár
Ildikó a vádlottak padján találta magát foglalkozás körében elkövetett
veszélyeztetés vádjával.

Indult egy
hatósági eljárás is: ebben az EBF hárommillió forintra bírságolta a vásárhelyi
kórházat, amely Fővárosi Bírósághoz fordult jogorvoslatért. 2008. április 4-én
Rádi Andrea bírónő helybenhagyta az EBF döntését. A szóban kihirdetett ítéletet
az előírt 30 nap helyett csaknem egy év múlva, 2009. március 16-án küldte ki
írásban. Szeptember 16-án a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az
elsőfokú ítéletet, és új eljárást rendelt el. A végzés szerint egy perben csak
egy ítélet hozható, a bírónő viszont két, eltérő tartalmú ítéletet juttatott el
a fellebbviteli bíróságra. Más iratokat ellenben nem továbbított a másodfokra:
átküldte a kórház fellebbezését, de nem küldte át annak indokolását. A bírónőt
elbocsátották, feljelentést tettek ellene hivatali visszaélés és
közokirat-hamisítás gyanúja miatt. Október 2-án Gatter László, a Fővárosi
Bíróság elnöke „a bíróság tekintélyének megőrzése érdekében” sajtótájékoztatót
tartott, s a „mentális stabilitás” hiányával magyarázta a bírónő magatartását.
De ha ezt tudták, miért bíztak rá kiemelt közbeszerzési, versenyjogi, a Pénzügyi
Szervezetek Állami Felügyeletét, illetve a Szerencsejáték Felügyeletet érintő
ügyeket? Milyen ott a belső ellenőrzés, ahol ötvenszer előfordulhat, hogy nem
küldik ki az ítéletet az előírt határidőn belül?

Írásban feltett
kérdéseimre Gatter László a sajtótitkársága útján annyit üzent: olvassam el a
honlapjukon a sajtóanyagot. Elolvastam. Annak alapján írtam meg a kérdéseket,
amelyekre nem válaszolt.

Megkérdeztem
Falus Ferenctől és Kovácsy Zsombortól: mire alapozták azt a kijelentésüket, hogy
senki más nem követett el hibát, csak a vásárhelyi kórház? A sajtótájékoztató
délután két órakor kezdődött – az egészségügyi hatóságok által kiküldött
szakértők oda sem értek addig a helyszínre. Falus Ferenc írásban azt felelte:
nem volt szüksége szakértői megállapításokra, hogy elmondja a véleményét az
ügyről. Kovácsy Zsombor – aki azóta távozott az EBF éléről – azt válaszolta:
tudomást szereztek erre utaló „dokumentumokról, közlésekről”.

Nos, az említett
„közlés” egy hangfelvétel volt. Szökő-Császár Ildikót – röviddel az után, hogy
tudomást szerzett a beteg haláláról -, fölhívta a vásárhelyi mentőállomásról egy
személyes jó ismerőse, aki a doktornő felindultságát kihasználva olyan dolgokat
próbált kiszedni belőle, amelyekkel a mentősök a saját bőrüket menthetik. E
magánbeszélgetést illegálisan rögzítették. Falus Ferenc válasza szerint a
doktornő írásban hozzájárult e beszélgetés közléséhez. A doktornő által aláírt
faxban azonban csak annyi áll, hogy az ő nevében az országos tiszti főorvos „a
parlamentben eljárhat és nyilatkozatot tehet”.

A mentősök
tudták, hogy Szentesre kellett volna vinniük Imre bácsit. Hamar megdőlt, amit
először állítottak, tudniillik, hogy baleset zárta el Szentesre az utat. Vezet
oda másik műút is, a baleset pedig bizonyítottan később történt. Az is megdőlt,
hogy azért vitték a beteget Vásárhelyre, mert úgy látták, „sürgős szükség
állapotában” van, emiatt a legközelebbi kórházba kell vinniük. Mégsem használtak
sem kék fényt, sem szirénát. Miközben a törvénysértően rögzített hangfelvétel
bizonyítéknak számított, az EBF elutasította annak vizsgálatát, hogy milyen
párbeszéd folyt a mentősök és a diszpécserük között – pedig azt hivatalból
rögzíteni kellett.

A háziorvos
másodjára ki sem ment a beteghez. Falus Ferenc a kérdésünkre azt felelte: ő nem
vizsgálta a háziorvos és a mentőszolgálat tevékenységét, mert az ügy lényegéhez
az ÁNTSZ jogkörébe csak az tartozott, hogyan küldte tovább a beteget az Erzsébet
Kórház. Az EBF határozata először úgy fogalmazott: az eljárásnak nem is volt
célja a mentősök felelősségének vizsgálata. Később ezt adminisztrációs hibának
minősítették, és módosították. Kovácsy Zsombor válasza szerint az EBF vizsgálta
a szentesi kórház, a mentők és a háziorvos szerepét is, de jogsértést egyedül az
Erzsébet Kórház esetében látott bizonyítottnak.

A kiküldött
szakértők – Somfay Attila és Erdélyi Zsuzsanna – jóval a sajtótájékoztató után
értek Hódmezővásárhelyre. Jelentésükben mindketten azt írták: az ügyeletes orvos
úgy járt el, ahogyan az április 1-jétől érvénybe lépett szabályok szerint el
kellett járnia. Falus Ferenc nem fogadta ezt el, újabb szakfelügyelők véleményét
kérte. Ők már azt írták, hogy mivel Imre bácsi a földön feküdt délután
Mindszenten, ezért a délelőtt Szentesen készült leletcsomag és a fizikális
vizsgálat nem volt elég annak megítéléséhez, hogy tovább szállítható-e.

Megkérdeztem
Falus Ferenctől: ha az újabb felügyelők is azt írták volna, amit az első kettő,
akkor addig keresett volna újabb szakértőt, ameddig azt nem hallja, amit hallani
akar? Azt válaszolta: nem ő kérte fel az első két szakfőorvost a véleményezésre.
Azért kért kiegészítést, mert a jelentésük hiányos volt.

A doktornő a
hangfelvételen elmondta „jó ismerősének”: a főnöke arra utasította őket, hogy
aki nem a körzetbe tartozik, azt ne vegyék fel – de hiába kérték, nem adta
írásba. Az EBF vizsgálatából kiderült: az Erzsébet Kórház hetekkel az új
betegirányítási rendszer bevezetése előtt érdeklődött: miután a korábbi 315
aktív ágyát 116-ra csökkentették, és a maradék belgyógyászati ágyakra havi 25
beteget lehet felvenni, mi lesz a sürgősségi ellátás új rendje? Mucsi Gyula
regionális tiszti főorvos válaszul úgy rendelkezett: járjanak el a korábbi
gyakorlatnak megfelelően. Vagyis úgy, mintha mi sem történt volna.

A Szegedi Városi
Bíróság a büntetőperben arra keresi a választ, hogy a néhai Imre bácsi a „sürgős
szükség állapotában” volt-e a vásárhelyi „sürgősségi fogadóhelyen”. Meg
lehetett-e állapítani a tüdő meghallgatásával és pulzusméréssel, hogy nincs
közvetlen életveszélyben? Varga Tibor szegedi igazságügyi szakértő szerint
hibázott a doktornő, mert részletesebben – például vérnyomás- és vérgázméréssel
– kellett volna meggyőződnie a beteg aktuális állapotáról.

Pénzes István
budapesti szakértő szerint viszont a pár órája készült szentesi leletek és az
ügyeleten elvégzett minimális vizsgálat együtt igenis elegendőek voltak ahhoz,
hogy a doktornő kizárja a közvetlen életveszélyt.

Az ellentmondás
feloldására a bíróság egy pécsi szakértőt, Bajnóczky Istvánt kérte fel 2009
áprilisában. Az újabb szakvéleményt augusztus 1-je helyett a bíróság csak
október 5-én kapta meg. A 16 oldalból álló, 113 ezer forint szakértői díjért
elkészült irat nagy része a korábbi vallomásokból bemásolt idézet. Megkérdeztem
a szakértőt: mi került ezen öt hónapba és ennyi pénzbe? Bajnóczky professzor azt
felelte: a díj mértékét rendelet határozza meg. A szakvéleményt három elfoglalt
professzor írta alá, akik nehezen találnak időt, hogy kétszer is összeüljenek
megbeszélésre, és közben kötetnyi iratot elolvassanak.

Az immár
harmadik szakvélemény afelé hajlik, hogy hibázott a vásárhelyi doktornő. „A
betegnél talált vérgázérték olyan alacsony volt, amely mellett még
belgyógyászati osztályról is haladéktalanul át kell helyezni a beteget intenzív
terápiás osztályra” – írták. Azt jelenti-e ez, hogy őszerintük a beteget már
Szentesen intenzív osztályra kellett volna vinni, így a szentesi kórház
ügyeletesét is megvádolhatták volna? – kérdeztem Bajnóczky professzortól. Azt
felelte: a konkrét ügyben csak a bíróság kérdéseire válaszolhat, de ott sem
terjeszkedhet túl az adott per keretein.

Erre szokták
mondani a jogászok: az a vádlott, akit megvádolnak.

Mindhárom
szakértő cáfolta, amit az EBF vizsgálata sugallt: azt, hogy Imre bácsi a
vásárhelyi doktornő mulasztása miatt halt meg. A Bajnóczky-féle szakvéleményben
ez áll: „…az együttműködésre képtelen, idült betegségekben szenvedő beteg
halála az osztályos felvétel és ellátás esetén is bekövetkezett volna”.

De ha ez így
van, akkor mi is az a nagy bűn, ami miatt egy orvost – de csak őt – akár a
foglalkozása gyakorlásától is eltilthatnak? Falus Ferenc szerint az, hogy „a
beteget nem megfelelően elvégzett és dokumentált orvosi vizsgálatokat követően
küldték másik gyógyintézménybe”.

– Jaj ott a
fűnek, ahol az elefántok háborúznak – idézett egy középkori kínai verset
Kriveczky György, a doktornő és az Erzsébet Kórház jogi képviselője. – A
szakhatóságok szerint a beteg nem volt a sürgős szükség állapotában, amikor
reggel kiment a háziorvos, és nem mentőt hívott hozzá, hanem a bátyját a
Trabanttal. Nem állt fenn a sürgős szükség állapota a szentesi kórházban; még
akkor sem, amikor elesett a tanyabejárón, és nem jött ki hozzá a háziorvos. Nem
állt fenn a mentőben sem Vásárhelyre menet, sem akkor, amikor tovább indultak
vele Szentesre – kék fény és sziréna nélkül. Csak addig a 20 percig tartott a
sürgős szükség állapota, ameddig Imre bácsi a vásárhelyi kórházban egy levegőt
szívott Szökő-Császár doktornővel.

Megkérdeztem
Kriveczky Györgytől, aki orvosokat és kórházakat képvisel peres ügyekben:
fordított esetben, ha fölveszik Imre bácsit az Erzsébet Kórházba, kicsit jobban
lesz, majd ismét elszökik haza, hogy tudták volna bebizonyítani az OEP-nek, hogy
a sürgős szükség állapotában volt a beteg?

– Sehogy –
válaszolta. – Az egészségbiztosító szerintem ostorral üldözi a háziorvosokat,
kórházakat. Semmit sem tehettek volna, ha az íróasztaluk mellől az ellenőrök azt
mondják: önök ráköltöttek 300 ezer forintot Imre bácsira, de mi ezt nem fizetjük
ki, mert indokolatlannak tartjuk. Legfeljebb a doktornő kapott volna egy
fegyelmit, mert az új rendszerben nem költheti a kórház ellátmányát területen
kívüli betegre.

Tanács
István

(Forrás:
www.nol.hu)