Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Susánban nézik a Vásárhelyi Televíziót

Dr. Havasi Katalin lakossági fórumán egy rögtönzött közvélemény kutatáson kiderült, hogy a fórum
résztvevői közül szinte mindenki elégedett a megújult Vásárhelyi Televízióval.
A Szabadság Olvasókörben tartott fogadóóra vendége a televízió igazgatója,
Illés Béla volt.

Dr. Havasi Katalin, Susán városrész önkormányzati képviselője, a fórum
elején beszámolt a lakosoknak a nyáron történt eseményekről. Szóba került
többek között a városrészt érintő útfelújítás, a strand megújulása, a gyermekek
ingyenes étkeztetése és táboroztatása, valamint az Egészséges Vásárhely Program
folytatása is.

A fórum vendége a Vásárhelyi Televízió ügyvezető igazgatója, Illés Béla
volt, aki beszélt az áprilisban lezajlott változásokról, a tartalmi és
megjelenési megújulásról.

Olyan folyamat indult el – mondta az igazgató – ami azt eredményezte, hogy
tervezhetőbbé váltak a műsorok, tematikus magazinok készülnek, és sikerült a
működést is költséghatékonyabbá tenni. Dr. Havasi Katalin egy rögtönzött közvélemény
kutatást végzett a fórumon jelenlévők körében, amelyből kiderült, mindannyian
nézik a televíziót, és a jelenlévők majd mindegyikének tetszenek a változások.
Többen dicsérték az új magazinokat, de – természetesen – voltak kritikus hangok
is.

Dr. Havasi Katalinhoz a fórum során több, elsősorban városüzemeltetéssel
kapcsolatos kérdést tettek fel a lakosok. Néhány utcában az út minőségét
kifogásolták, egy lakos nehezményezte, hogy messze van a mellékhelyiség az új
mártélyi kalandparktól, de érkezett kritika az Epreskertben lévő szerviz útra
és a Susánban lévő kerékpárutakra is.

Megszakítás