Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Szabó Iván munkái a Kerámia Központban

Szabó Iván szobrászművész műveiből nyílt kiállítás
a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban. A tárlattal elkezdődött az a bemutató
sorozat, amelyben a Majolikagyár alapítóinak és tervezőinek munkáit lehet
megtekinteni.

Szabó Ivánnak halála előtt fél évvel, 1997 őszén Budapesten
volt az utolsó önálló tárlata, amelyet Feledy Balázs művészeti író ajánlott az
érdeklődők figyelmébe, csakúgy, mint a hétvégén megnyílt kiállítást.

– Nagy témái voltak, a lányok, a lovak és a madarak, melyek
ezen a kiállításon is tetten érhetők, de ezt a sort egészítsük ki a tánccal is.
Összességében a paraszti szépideálnak a továbbvitele jellemző műveire,
melyekben sokszor egyfajta balladai tömörítés is jelen van – mondta Feledy
Balázs művészeti író.

Szabó Iván számos anyaggal dolgozott, munkálkodott bronzzal,
kővel, fával, de kerámiával is. Ez utóbbival például Vásárhelyen ismerkedett
meg mestere, Medgyessy Ferenc, a helyi Majolikagyár egyik alapítója jóvoltából.

– Szabó Iván több szempontból kötődött a Majolikagyárhoz.
Kezdetben tanulóként járt ide, majd mint ifjú szobrászművész és később már ő
maga is tanította a fiatalokat. Igazi mesterének Medgyesi Ferencet tartotta, ő
ismertette meg Szabó Ivánt a Majolikagyárral is, ahol aztán főleg
kisplasztikákat készített. Később pedig ő is elhozta a tanítványait ide, ami
azt gondolom, hogy egy gyönyörű szép folyamatot indított el – mondta
Pannonhalmi Zsuzsa, a Wartha Vincze Kerámiaművészeti Alapítvány elnöke.

Szabó Iván kiállításával tárlatsorozat indult a Kerámia
Központban, melyben az 50-es évektől egészen a rendszerváltásig nyomon lehet
majd követni a Majolikagyár híres tervezőinek munkásságát.

Megszakítás