Hegedűs Zoltán, a vásárhelyi közgyűlés fideszes frakciójának vezetője a közösségi oldalán megjelentetett egy bejegyzést, mely alapján sajtóhírek láttak napvilágot. Ezzel kapcsolatban az az alábbiakról kívánjuk tájékoztatni a közvéleményt.
Nagy Ernő képviselő úr lányával a lakás adásvétele tárgyában kötött szerződést a vevő kérésére felbontottuk, a lakásbérleti szerződést pedig megszüntettük. Az adásvételi szerződés felbontására vonatkozó okiratot az illetékes földhivatalhoz benyújtottuk, amely a tulajdonjog bejegyzésére vonatkozó széljegyet törölte. Az ingatlan soha nem került ki az önkormányzat tulajdonából, a vevő tulajdonjogát a földhivatal soha nem jegyezte be.
A lakás visszaadására eddig azért nem került sor, mert annak állapotát, a volt bérlő által végzett beruházásokat igazságügyi szakértővel kívánjuk véleményeztetni, a volt bérlővel való elszámolás érdekében. Az igazságügyi szakértőt az illetékes közjegyző a volt bérlő kérelmére és költségére kirendelte, a szakvélemény elkészítésére hamarosan sor kerülhet. A lakás jelenleg nincs beköltözhető állapotban, így annak visszaadását követően további munkálatokra lesz szükség. A lakás bérbeadására vonatkozó pályázatot a felújítás elvégzését követően tudjuk meghirdetni.
Nem felel meg a valóságnak az az állítás, amely szerint a lakás előtti függőfolyosót a volt bérlő „sajátította ki”. Ezzel szemben a valóság az, hogy a függőfolyósó elkerítésére jóval a bérbeadás előtt került sor, Nagy Ernő képviselő úr lánya a lakást már ebben az állapotban vette bérbe. Ezzel a ténnyel Hegedűs Zoltán képviselő úr, mint volt alpolgármester minden bizonnyal tisztában van.