Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Szalagot kaptak a Kalmáros fiatalok

Több táncstílust is bemutattak a végzős diákok a
HISZK Kalmár Zsigmond Tagintézmény szalagavató bálján. A rendezvényen az iskola
névadójának dédunokája, Kalmár László is részt vett.

1996-óta rendeznek szalagavató bált a HISZK Kalmár Zsigmond
Tagintézményben. A vásárhelyi középiskoláktól eltérően a fiatalok itt az
ünnepség megnyitóján kapták meg a végzősöknek kijáró szalagokat. A 19 táncospár
bécsi- és angol keringőt, tangót, szambát, valamint csárdást adott elő a több
mint 500 fős vendégseregnek.

– Mivel én végigkövethettem a fiatalok készülődését és
láttam a kezdeti nehézségeket, így nyugodtan mondhatom azt, hogy a maximumot
nyújtották. Szerintem ezt nem csak a nézők mondhatják el, hiszen a nyitótánc
végére a fiatalok arcán is a felszabadultság és az öröm látszott – mondta Pap
András, az intézmény igazgatója.

A koreográfiát Földesi Gyula tánc- és illemtanár tanította
be a fiataloknak. A bálon az intézmény névadójának dédunokája, Kalmár László is részt vett.

Megszakítás