2013. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján az alföldi festészet és a vásárhelyi művészet egyik jelentős oszlopa kidőlt. Mindannyian megrendülten vettük tudomásul, hogy életének nyolcvankettedik évében Szalay Ferenc festőművész megtért őseihez.
2013. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján az alföldi festészet és a vásárhelyi művészet egyik jelentős oszlopa kidőlt. Mindannyian megrendülten vettük tudomásul, hogy életének nyolcvankettedik évében Szalay Ferenc festőművész megtért őseihez. Egy ilyen jelentős művész, egy ilyen meghatározó és iskolateremtő mester esetében nem csak a vérszerinti ősökre gondolunk ilyenkor, hanem a hely szelleme által ide kötődő művész elődökre is – Tornyaitól Endre Bélán át Kohánig – pályatársakra, akikkel együtt indult vagy közel egy időben alkotott.
Szalay Ferenc 1931. február 13-án született Mosonmagyaróváron. A Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatójaként 1951-1956 között sajátította el a szakmai ismereteket Papp Gyula, Pór Bertalan és Szőnyi István tanítványaként. Hódmezővásárhellyel már ekkor megismerkedett, hiszen a nyári főiskolai művésztelep résztvevőjeként szerette meg e tájat és az itt élő embereket. Örök életre szóló kapocs alakult ki Szalay Ferenc és a vásárhelyi határ emberei között. 1956 óta Hódmezővásárhelyen élt. 1958 és 1961 között Derkovits-ösztöndíjas, 1962-ben – harmincegy évesen – elnyeri a Vásárhelyi Őszi Tárlaton a fődíjat, a Tornyai-plakettet. 1965-ben Munkácsy-díjjal ismerik el alkotói tevékenységét, 1967-ben Koszta József-plakettel díjazzák, 1969-ben római ösztöndíjas. 1988-ban érdemes művész. 1989-ben a város Pro Urbe díjjal tüntette ki, 2001-ben pedig Hódmezővásárhely díszpolgára lett.
Első egyéni kiállítását a Tornyai János Múzeumban rendezte 1963-ban, s ezt követően csoportos és egyéni kiállítások rendszeres szereplője.
1964-től nyugdíjazásáig a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola tanára, majd igazgatóhelyettesként művésznemzedékek sorát nevelte és vezette a festészet varázsos világába.
Személyében az alföldi ember és az alföldi parasztság életforma változásának dokumentarista krónikását veszítette el Hódmezővásárhely, akinek festményei és pannói a társadalmi és egyéni kataklizmákat mitológiai magasságokba emelve nemesítik meg és transzformálják a festészet eszközeivel vizuális példabeszédekké. Legyen elég a Cantata profana, a Tsz-közgyűlés, a Történelem, a Vonaton vagy az Eljő az aratás című munkáira utalni.
Szalay Ferenc távozása mindannyiunk vesztesége, emberi és művészeti vonatkozásban egyaránt.
Nyugodjon békében!
Almási István polgármester