Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Számlálóbiztosok kerestetnek

Számlálóbiztosokat és felülvizsgálókat toboroz az
országos őszi népszámláláshoz az önkormányzat. A munkához több mint 230 ember
jelentkezését várják június 30-ig.

Magyarországon tízévente tartanak népszámlálást,
melyen kötelező a részvétel. Az előző 2001-ben volt, tehát a következő idén
októberben lesz. Ilyenkor a lakosság és a lakóingatlanok számát térképezik fel
több módon.

– Megtörténhet ez számlálóbiztos által kitöltött
adatlapon, de a megkérdezett saját kezűleg is kitöltheti az adatlapokat,
emellett azonban újdonság még, hogy internetes felületen keresztül is lesz
lehetőség a válaszadásra. Ezekre a kérdésekre a Központi Statisztikai Hivatal
által biztosított anyagokban mindenki meg fogja kapni a megfelelő tájékoztatást
– mondta Makó András aljegyző.

A munka elvégzéséhez Hódmezővásárhelyen és környékén
200 számlálóbiztosra és 35 felülvizsgálóra lesz szükség. Az önkormányzat
jegyzői hivatala most toborozza a munkavállalókat, akik akár részmunkaidőben is
vállalhatják a feladatot. A számlálóbiztosok a kérdőívek kitöltése érdekében
keresik fel a lakosságot, a felülvizsgálók pedig ellenőrzik és koordinálják
munkájukat.

– Akár számlálóbiztosokról, akár felülvizsgálókról
beszélünk alapkövetelmény, hogy 18 évet betöltött cselekvőképes állampolgár
legyen. Ezen felül pedig vállalja azokat a követelményeket, amelyek a
munkavégzéssel együtt járnak. Egy oktatáson kell majd részt venniük, ha ott
megfelelő eredményt érnek el, akkor a szükséges munkát elvégezhetik – tette
hozzá az aljegyző.

Mindehhez precizitás, jó írás-, valamint kommunikációs
képesség és igényes megjelenés szükséges. Aki ilyen munkát szeretne vállalni
annak június 30-ig kell jelentkeznie a Polgármesteri Hivatalban a földszint
16-os szobában.

Megszakítás