Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Számos sportprogramot kínál a gyermekeknek a vízilabda tábor

A nyári szünidő alatt számtalan mozgáslehetőséggel és táborral várják a gyermekeket Hódmezővásárhelyen. A vizes sportok népszerűsítése érdekében vízilabda tábort is tartanak a Török Sándor Strandfürdőben és a Gyarmati Dezső Sportuszodában.

Fiúk és lányok együtt sportolnak a vásárhelyi strandon szervezett táborban a vízilabda népszerűsítése érdekében. A július elsején indult két hetes elfoglaltság a nyolc- tizenkét éves korosztály számára kínál aktív kikapcsolódási lehetőséget. A reggeltől késő délutánig tartó foglalkozások során szárazföldi edzés, játékos sorversenyek, foci, úszás és természetesen vízilabda várja a tábor résztvevőit. A szervezők a sport mellett elsősorban a könnyed szórakozásra fektetik a hangsúlyt.

– Vannak idősebbek közöttük, akik már bajnokságban is játszanak, ők már jól tudnak vízilabdázni, viszont a kisebbek még két kézzel fogják a labdát. Itt most gyakorolhatják egy kézzel eldobni, esetleg az úszás közbeni labdakezelést is elsajátítják. A tábor 2/3 –a még nem igazán tud labdával bánni, ezért főként ezt gyakoroljuk – mondta Vígh Szabolcs vízilabdaedző.

A nagyobb gyerekek jó hatással vannak a kisebbekre, követendő példát és húzóerőt jelentenek számukra. Szabó Bence már négy éve vízilabdázik, a táborban is rendszeresen részt vesz.

– Szinte már barátok vagyunk mindannyian. Úgy szoktunk játszani, hogy 10 óra fele kezdünk, úszunk, majd megkapjuk a labdákat és kapura dobálunk. Egy kis pihenő után úszunk és meccseket vívunk – mondta Szabó Bence.

A tábor sikerét jelzi, hogy nem csak vízilabdás múlttal rendelkező gyermekek jelentkeztek a foglalkozásokra.

– Mi igazából kézilabdázunk, de eljöttünk a táborba, hogy fejlesszük a képességeinket.

Nagyon jól érezzük magunkat, mindig van valami program és soha nem unatkozunk – mondta Kiss Viktória és Berkesi Tímea.

Bár a tábor holnap véget ér, de a szervezők tervei szerint jövőre is megrendezik majd a foglalkozásokat, amelyre nem csak a helyi vízilabdaklub tagjait várják.

Megszakítás