A Véradók Napja alkalmából
Vásárhelyen is ünnepséget szerveztek, több mint kétszáz
önkéntes véradót vártak a Fekete Sasba. Az ünnepséggel egyidőben vette át Budapesten a Magyar Köztársasági
Aranyérdemkeresztet a vásárhelyi Héjja József, százhatvanszoros
véradó, akit az országban elsőként tüntettek ki sokszoros
véradásért.
Évtizedek óta
minden évben megünneplik a sokszoros véradókat országszerte, így
természetesen Vásárhelyen is.
Az eseményen dr. Kószó
Péter alpolgármester Máté evangéliumából vett idézettel
köszöntötte a résztvevőket: „Nincs
annál nagyobb szeretet, mintha életünket adjuk barátainkért.”
– Bár a véradók
életüket nem, de vérüket sok ismeretlen élet megmentéséért
odaadták, és ez legalább akkora jótett – mondta az
alpolgármester. – Ezért hálás köszönetet érdemelnek, a város
vezetőinek nevében is. Egy városnak mindig hálával kell
tartoznia váradóinak, nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy nagyon
sok embernek segítenek.
Az ünnepségen
dr. Gál Edit, a Kórház Intenzív Osztályának vezető főorvosa
elmondta, nagy öröm számára végre személyesen is találkozni a
véradókkal, hiszen már hosszú évtizedek óta közösen
dolgoznak, közösen mentik embertársaik életét, és nélkülük
az orvosok munkája nem sokat érne.
A rendezvényen
emellett a Vöröskereszt területi vezetője, Kalaposné Kovács
Ágnes egy igazán jó hírrel is szolgálhatott.
– Az
ünnepség perceiben veszi át Budapesten a Magyar Köztársasági
Aranyérdemkeresztet a vásárhelyi Héjja József, százhatvanszoros
véradó, akit az országban elsőként tüntettek ki sokszoros
véradásért – mondta Kalaposné.