Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Száznegyedik alkalommal ünnepelnek a gazdák

A Gazdasági Egyesület szervezésében idén február 20-án kerül sor a
gazdanapi rendezvényre Hódmezővásárhelyen. Reggeltől estig számos program várja
majd az érdeklődőket, lesz népi mesterségek bemutatója, szakmai előadás,
lovasbandérium és a hagyományoknak megfelelően bállal zárul az események
sora. A programok délelőtt kezdődnek az Agrárcentrumban.

A korábbi évekhez hasonlóan a programok már délelőtt elkezdődnek az Agrár
Centrumban, ahol elsősorban a gyerekek és a családok részvételére számítanak a
szervezők. Itt számos elfeledett, népi mesterséget keltenek életre, az
érdeklődők kipróbálhatják kézügyességüket és a környék jellegzetes ételeit is
meg lehet ízlelni. A hagyományőrzés után a szakma jelene és jövője kap
főszerepet.

– Délután egy órától háromig két országos hírű előadó a városháza
dísztermében a mezőgazdaság aktuális kérdéseiről tájékoztatja az érdeklődőket.
Ezután következik a lovasbandérium bemutató, a felvonulás a Kutasi úrról indul
és az Andrássy utcán keresztül egészen a Fekete Sasig tart. Közben és az utolsó
helyszínen is lehetőség van arra, hogy az érdeklődők megcsodálják a fogatokat
és a lovakat – tájékoztatott Benkő Zsolt, a Gazdasági Egyesület elnöke.

A lovasbandérium azért a Fekete Sasnál sorakozik fel, mert az események a
gazdabállal itt folytatódnak. A mulatságot 104. alkalommal rendezik meg, idén a
szórakozásról Labozár Antal és zenekara, valamint a Kankalin Néptáncegyüttes
gondoskodik. A bálon tombolát is sorsolnak, a fődíj egy három hónapos
borjú lesz.

A gazdabálra a vacsorajegyek árusítása már megkezdődött, az Agrár Centrumban
hétköznapokon délután 2 és 6 óra között lehet ezeket megvásárolni.

Megszakítás