Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Szekeres Adrienn ünnepi hangulatot varázsolt az ótemplomba

Igazi adventi hangulatú
koncerten vehettek részt az érdeklődők Szekeres Adrien vásárhelyi
koncertjén a református ótemplomban. Az ünnepi műsor egyik
különlegességeként a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
növendékei együtt énekeltek az előadóművésszel.

Szekeres Adrien és zenekara másfél
órás koncertet adott Vásárhelyen. Hagyományos, mindenki által
jól ismert karácsonyi dallamok, az ünnepkörhöz tartozó és a
szeretetről szóló vadonatúj szerzemények, valamint az énekesnő
legnagyobb slágerei is felcsendültek az esten. Szekeres Adriennek a
korábbi években nagy sikereket hoztak a duettek is, ezért
„felfedezettjét”, Takács Nicolast is meghívta Vásárhelyre,
hogy együtt varázsolják el a közönséget.

– Törekszünk
az igényességre, az élő zenének pedig megvan a maga varázsa,
mely nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy egy koncert sikeres
legyen. A személyes élmény mindig sokkal erősebb lehet, mintha
valaki csak a rádióban vagy a televízióban hallja a dalokat –
mondta az énekesnő.

A különleges
ünnepi hangulatot a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
növendékei is emelték előadásukkal. A diákok előre megkapták
a dalokat, főpróbát is tartottak, hogy a koncerten minden a
legtökéletesebben szóljon.

– A karácsonyhoz
hozzátartoznak a gyermekek is, nincs annál csodálatosabb, mint
amikor ők énekelnek ünnepi dalokat, ezért igyekszünk mindenhol a
helyi fiatalokat bevonnni az előadásokba –árulta el Szekeres
Adrien.

Megszakítás