Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Székkutason járt az EVP szűrőbusza

Immár harmadik éve indul útjára az Egészséges Vásárhely Program emlőszűrő-állomása: a szűrőbusz Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megye kisebb településeit keresi fel, hogy az ott élők is a saját lakóhelyükön vehessenek részt az emlőszűrő programokon. 2008 óta közel 40 településen összesen 4200 szűrést végeztek el. A betegség korai felismerése érdekében pénteken Székkutason várták a hölgyeket.

Az EVP egyik prioritása az emlőszűrő program, melynek célja, hogy minél nagyobb számú nőnél, minél korábbi stádiumban kerüljön a betegség felismerésre és kezelésre. A program ezért már a kezdetektől, 2008 áprilisa óta működteti a korszerű emlővizsgálatokat lehetővé tevő emlőszűrő-állomását, melyet a Magyar Rákellenes Liga és a Johnson & Johnson cég bocsátott az EVP rendelkezésére. Az elmúlt években összesen 4200 szűrést végeztek el, közel 40 településen, a szűrőbuszon elvégezhető vizsgálatokat csak a tavalyi évben 1300 nő vette igénybe.

Idén a mobil szűrőállomás működését 16 ezer euró összeggel a Magyarország – Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 támogatja a Rendszeres mammográfiás szűrés infrastruktúrájának fejlesztése a Hódmezővásárhelyi és a Szentesi Kistérségben és Aradon projekt keretében.

– A busz eljut olyan településekre, ahol a közlekedés nehézkes vagy távol esik a szűrőközpontoktól. Egyrészt közel visszük a vizsgálat lehetőségét a hölgyekhez, másrészt az egészségmegőrzésért az egészségünkkel való törődést is hirdetjük, amely az EVP kiemelt feladata – mondta dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója. 

A szűrővizsgálatra a 45 és 65 éves életkor közötti hölgyeket hívják meg, elsősorban azokat a nőket, akik két éve nem vettek részt ilyen szűrésen. A vizsgálat ingyenes és a megjelenéshez előzetes egyeztetés sem szükséges.

Az EVP a háziorvosokkal együttműködésben Hódmezővásárhelyen már 35%-ról 70%-ra emelte az átszűrtséget, a program kiterjesztésével és a mobil szűrőállomás működtetésével a cél, hogy minél szélesebb körben elérjék a 70% fölötti átszűrtséget, amely jelentősen növeli a betegség megelőzésének lehetőségét. Pénteken Székkutason járt a szűrőbusz.

– 2008 óta tartanak szűréseket az EVP programiroda munkatársai. Sokan vettek részt eddig is a vizsgálatokon, de ma, az új háziorvos megjelenésével, ez a szám lényegesen magasabb volt. Ez is bizonyítja, mennyire fontos, hogy a háziorvos szívügyének érezze a megelőzést – mondta Szél István polgármester.

A vizsgálaton megjelent hölgyek fontos és nagyon jó lehetőségként értékelték a szűrőbusz megjelenését.

– Nem kell bemenni a városba, nem kerül pénzbe, nem kell időpontot kérni, a helyünkbe jön. Ha ezt valaki nem használja ki, azt butának tartom, mert élni kell a lehetőséggel, főleg, ha egy faluban van rá mód – mondta Egri Sándorné.

A vizsgálat eredményeiről mindenki tájékoztatást kap, ha szükséges további kiegészítő vizsgálat, akkor a területileg illetékes intézményben elvégzik azt.

A busz Székkutasra még két alkalommal látogat: május 16-án és 17-én. A pontos időpontról dr. Bakos Attila háziorvosnál, valamint az EVP által kiküldött meghívókból értesülhet a lakosság.

Megszakítás