Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Szélesedő együttműködés az SZTE és az Emlékpont között

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsésztudományi
Kara után a Jogi Karral is együttműködik a jövőben az Emlékpont. A
megállapodást már aláírták, így szeptembertől a politológia tanszék munkájában
is aktív szerepet vállal a vásárhelyi múzeum.

Május végén kötött együttműködési
megállapodást az Emlékpont és az
SZTE Bölcsésztudományi Kara, amelynek köszönhetően több száz hallgató írhat
szakdolgozatot a vásárhelyi múzeumban végzett kutatásokról. Szeptembertől
azonban még több egyetemista érkezhet a városba a jogi karral kötött szerződés
értelmében – mondta el Blazovich Péter, az Emlékpont igazgatója.

– A politológia tanszék munkájában fogunk aktívan részt venni és nemcsak
oly módon, hogy ők jöjjenek ide konferenciákat tartani, hanem szeptembertől
akár oktathatnak is az Emlékpont kutatói a Szegedi Tudományegyetem Jogi Karának
Politológiai Tanszékén – mondta az igazgató.

Ez azért fontos az Emlékpontnak, mert a múzeum nemcsak kiállítóhely és
közönségkapcsolati pont, hanem kutatóintézmény is. A vásárhelyi kiállítóhely a
jövőben újabb megállapodásokat köthet a szegedi egyetemmel, sőt akár más
országos felsőoktatási intézménnyel is.