A sértett aktív közreműködésével fogták el a
Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei azt a 60 éves helybeli férfit, aki
mára virradó éjszaka a Szent László utca egyik családi házába mászott be lopási
szándékkal.
A 24 éves sértett fiatalember elmondta, hogy a saját
lakrészében aludt, amikor hangokat hallott. Először nem tulajdonított neki
jelentőséget, de amikor a szoba ajtaját nyitotta meg valaki, kinézett, majd
megkérdezte, hogy ki az. Ekkor csak azt látta, hogy egy férfi az udvaron
keresztül szalad, majd átmászik a kerítésen. A fiatalembernek még volt annyi
lélekjelenléte is, hogy megfigyelte a hívatlan vendéget, majd hívta a
rendőrséget.
A helyszínre érkező járőröknek elmondta, hogy az elkövető egy
sarokcsiszolót, valamint fagyasztott húst és légpuskát vitt el. Ezek egy részét
menekülés közben egy közeli bokornál eldobta.
A sértett kiváló személyleírást adott a rendőröknek, sőt még
azt is megmondta, hogy szerinte ki az elkövető. Mivel a hatvan éves férfi már
nem ismeretlen a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság előtt, ezért nyomban a
lakására mentek, ahonnan előállították.
Kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését elismerte.
Elmondta, hogy menekülés közben valóban eldobta az eltulajdonított tárgyakat,
majd hazament. Röviddel később már kopogtattak is a rendőrök az ajtaján.
A férfi ellen lopás miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség
gyorsított eljárásban, ún. bíróság elé állítás keretében fejezi be az eljárást.
(forrás: police.hu)