Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Szent György-napi juhászverseny vasárnap

Újabb Szent György-napi
juhászversenyt és -találkozót rendeznek vasárnap Hódmezővásárhelyen. Az
érdeklődők nemcsak a juhászat ősi hagyományaival ismerkedhetnek meg, hanem
kulináris élményekben is részesülhetnek, hiszen a szigorúan szakmai alapokon
nyugvó juhászversennyel egy időben a pörköltfőzők is “illatos és ízletes
mérkőzést” vívnak egymással.

Szabó Zoltán, a rendezvényt szervező Szegedi
Tudományegyetem mezőgazdasági karának munkatársa az MTI-nek elmondta, hogy
hagyományosan Szent György napján hajtották ki az állatokat a legelőre, és
sokáig ezt az időpontot tartották a tavasz kezdetének.

A tradíciók előtt tisztelegve szervezik meg
már több mint két évtizede a juhászversenyt és -találkozót – az idén
huszonötödik alkalommal – Hódmezővásárhelyen.

A több ezer érdeklődő nemcsak a juhászat ősi
hagyományaival ismerkedhet meg a versenyzők elméleti és gyakorlati
felkészültségének köszönhetően, hanem kulináris élményekben is részesülhet,
hiszen a szigorúan szakmai alapokon nyugvó juhászversennyel egy időben a
pörköltfőzők is “illatos és ízletes mérkőzést” vívnak
egymással.

Az ország minden részéből érkező csapatok
reggel elméleti megmérettetéssel kezdik a napot. A tesztlapokon a juh
tenyésztéséről, fajtatulajdonságairól, a tartási feltételekről kell számot
adniuk. Délelőtt tartják a gyakorlati versenyeket, amelyeken az indulók nemcsak
az állattartással és -gondozással kapcsolatos tudásukat mutatják be, hanem azt
is bizonyíthatják, mennyire ismerik a juhászat ősi
hagyományait.

A rendezvénynek otthont adó központ
kertjében népi iparművészek, szakmai kiállítók mutatkoznak be. Itt lesz a
mezőgazdasági kar standja is, ahol állatprém-felismerő játékkal, rejtvényekkel,
ügyességi teszttel, színezővel, állatpreparátumokkal várják a
gyerekeket.

Az épületében Varga András hódmezővásárhelyi
fotóművész az alföldi táj megkapó pillanatait megörökítő képeiből rendeznek
kiállítást.

(MTI)