Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Szeptember 15 adóhatáridő

Szeptember 15-ig kell többek között a gépjárműadó
második félévre eső részét, illetve az építményadó legutolsó részletét
befizetni. Mindezekből közel egymilliárd forint gyűlik össze, melyet a város az
oktatási és az egészségügyi intézmények működtetésére fordít. Aki
kötelezettségének nem tesz eleget időben, a vonatkozó jogszabályok értelmében
büntetésre is számíthat.

Még bő egy hetük van arra a vásárhelyieknek, hogy az ilyenkor esedékes helyi
adókat  befizessék. A Polgármesteri hivatal földszintjén működő Adó csoport
feladata ezekben a napokban megnő, hiszen lényegesen többen keresik fel a
munkatársakat, mint máskor.

– Szeptember 15-ig kell befizetni a helyi adókat: a gépjárműadó második
félévét, az építmény adó utolsó részletét. Ide tartozik a telekadó, a
vállalkozók valamint a magánszemélyek kommunális adója is – mondta Antal István
csoportvezető.

Ha mindenki időben befizeti helyi adóját, akkor ennek bevétele a második
félévben megközelíti az egymilliárd forintot.

– Kintlevőségünk most még majd 100 millió forint. Ez azért sajnálatos, mert
ebből az adóbevételből fizeti a város az intézményeit: az iskolák,
valamint a kórház finanszírozását. Aki nem teljesíti kötelezettségét, az
akadályozza ezen intézmények működtetését – mondta Antal.

Aki nem fizeti ki időben a helyi adóját, a hatályos jogszabályok
értelmében minden esetben büntetésre számíthat: késedelmi kamatot számolnak
fel, illetve azonnali végrehajtásra is sor kerülhet. A korábbi években
előfordult, hogy több mint 100 gépjárművet foglaltak le. Ezt követően mindenki
rendezte tartozását.