Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Szeretnénk folytatni a kapcsolatot

Hódmezővásárhely és a
holland Haarlemmermeer városa ma délelőtt közös díszközgyűlésen ünnepelte meg a
két település testvérvárosi kapcsolatának 20 éves jubileumát. Az ülést követően
a két polgármester sajtótájékoztató keretében jelentette be: folytatni és bővíteni
szeretnék az évtizedes összetartozást.

A díszközgyűlésen dr. Lázár János és Theo Weterings ünnepélyes
keretek között aláírták a két testvérváros kapcsolatának megerősítéséről szóló emléklapot.

A díszközgyűlést követően a polgármesterek sajtótájékoztatót
tartottak.

– Szeretnénk folytatni a kapcsolatot – összegezte dr. Lázár
János.

A polgármester a sajtótájékoztatón megköszönte mindazt a
támogatást, amit Hódmezővásárhely kapott az elmúlt húsz esztendőben holland
testvérvárosától és elmondta: elsősorban nem az anyagi támogatás, hanem az
együttműködés alkot maradandó értéket a települések kapcsolatában.

Hódmezővásárhely első embere kiemelte: az elmúlt húsz
esztendőben a testvérvárosi kapcsolat a társadalmi élet szinte minden
szegmensét szorosan átszőtte, összekapcsolta a két város között; különösen
sokat jelentett a hódmezővásárhelyi református egyháznak, egyházi iskoláknak,
önkormányzati intézményeknek, szociális otthonoknak, a tűzoltóságnak, és
természetesen ami a legfontosabb, a Holland-Magyar Baráti Társaság és az East
West Contact holland és magyar tagjainak, partnereknek, családoknak.

– A hétvége az ünnepé, de a hétfő már a munkáé. Két oktatási
intézménybe látogatunk el, és egy új projektet, a Demokrácia projektet indítjuk
útjára, amelynek köszönhetően az oktatási rendszeren keresztül újabb és újabb
generáció csatlakozhat településeink kapcsolatának építésébe – zárta gondolatait
dr. Lázár János.

A sajtótájékoztatón Haarlemmermeer polgármestere kiemelte:
ez a barátság a magyar és a holland emberek jó kapcsolatán alapul, az évforduló
megünneplése pedig nagyon jó impulzust, nyomatékot fog adni a két ország, a két
nép és a két város közös munkájához.

– Nagyon fontos, hogy
az Európai Unió kis országai is jól együtt tudjanak működni, és nagyon fontos e
kis országokban élő emberek jó kapcsolatot ápoljanak egymással – fogalmazott a
holland polgármester.

Theo Weterings elmondta: a tavaly aláírt szándéknyilatkozat elsősorban
a két ország fiataljaira irányítja a figyelmet, mivel mindkét város rendkívül
fontos feladatának tekinti, hogy a felnövekvő generációk megismerjék a demokráciában
rejlő lehetőségeket

– Alapvetően fontossággal bír törekvéseinkben a fiatalok
egészségmegőrzése, valamint a demokrácia lehetőségeinek ismertetése. Ennek
érdekében keressük fel az iskolákat is, hogy az új projekt során megvitassuk a
diákokkal, milyen lehetőségeik vannak a demokrácia fejlődésében az európai
unión belül.

Megszakítás