Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Szervezetfejlesztés a Hódmezővásárhelyi Önkormányzatnál

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata sikeresen pályázott az Új Széchenyi Terv keretében, „Szervezetfejlesztés a Hódmezővásárhelyi Önkormányzatnál” című, ÁROP-1.A.5-2013-2013-0081 azonosító számú pályázatával, amellyel 38,97 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert.

A pályázat fő célja, hogy Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Mötv. és a Járási tv. következtében megváltozott feladatkörhöz szükséges változásokat megtervezze, megvalósítsa, és az eredményeket visszacsatolja, valamint támogassa az Önkormányzat költségcsökkentését és hatékonyság növelését, hogy az Önkormányzat ésszerűen és fenntarthatóan szervezett szolgáltatáskínálattal rendelkezzen.

A projekt megvalósítása során külső szolgáltatókat megbízva előzetes felmérések, interjúk és átvizsgálások alapján a projekt eredménytermékeként számos tanulmány, javaslat született az önkormányzat hatékonyabb működésére, továbbá az önkormányzat rendeleteinek és belső szabályzatainak felülvizsgálata által a hatályos jogszabályoknak megfelelő, hatékony, jól működő szerződéskötési folyamatot alakítottak ki.

Az európai uniós támogatásnak köszönhetően az önkormányzat munkavállalói szakmai és kompetenciafejlesztő képzéseken vettek részt.

Továbbá a támogatás segítségével egy Önkormányzati információs rendszer mobilalkalmazást is sikeresen beszerzett az hivatal.

A projekt 100%-os, az Európai Unió és a Magyar Állam által közösen nyújtott társfinanszírozásban valósult meg. A projekt megvalósítási időszaka 2014.január 01-től 2014. december 31-éig tartott.

További információ kérhető:
dr. Fári Éva,
telefon: 62/530-100-204
e-mail: mailto:farie@hodmezovasarhely.hufarie@hodmezovasarhely.hu


Megszakítás