Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Szerveződik a HLKC

Szülői kezdeményezéssel és összefogással
új leány kézilabda egyesület alakul Vásárhelyen. A cél rövidtávon a sportág
életben tartása utánpótlás vonalon, a későbbiekben pedig felnőtt csapat
kialakítása helyi játékosokra építve.

Évadzárót tartottak a vásárhelyi utánpótlás
leány kézilabdások részére több korosztályban is a Kishomoki Rendezvényházban.
A gyerekek és szülők közösen töltötték el a délutánt, a játék, a bográcsozás és
a szórakozás mellett azonban más célja is volt a rendezvénynek: szerveződött a szülői
kezdeményezéssel és összefogással alakuló, jelenleg bejegyzés alatt álló
Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club.

– A legfontosabb, hogy a városban életben
maradjon a sportág női vonala – mondta Áncsán István, akit az alapító
közgyűlésen elnökké választottak a tagok. – Mi azt szeretnénk és egyelőre arra
van lehetőségünk, hogy legalább utánpótlás vonalon legyen kézilabda
Vásárhelyen. Hosszabb távon persze komolyabb terveink is vannak, szeretnénk a
felnövekvő generációkból felnőtt csapatot  kialakítani, elsősorban helyi
játékosokra építve.

Áncsán Istvántól megtudtuk: várhatóan négy-öt
korosztályos csapattal vágnak neki a következő szezonnak. A legidősebbek a
serdülők, vagyis a 15-16 évesek, míg a legfiatalabbak a 2000-es születésű
gyerekek.

– Augusztus elején toborzó tábort rendezünk a
Balogh Imsi Sportközpontban, ide minden érdeklődőt szeretettel várunk –
hangsúlyozta Áncsán István. –  Az egyesület csak akkor lehet életképes, ha
folyamatosan be tudunk vonni újabb és újabb fiatalokat a közös munkába, a
sportolásba. Szeretnénk az iskolákkal is szoros együttműködést kialakítani és a
segítségükkel még több korosztályos együttest elindítani a kézilabda szövetség
versenyrendszerében, valamint a különböző tornákon.

A már meglévő csapatok a nyári pihenőt
követően augusztusban állnak újra edzésbe. A legidősebbek várhatóan az Országos
Serdülő Bajnokságban szerepelhetnek, míg a fiatalabbak a számukra kiírt
legrangosabb sorozatban, az Adidas-kupában próbálnak majd minél jobb eredményt
elérni.

Megszakítás