Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Szili Katalin adta át az idei Tornyai-plakettet

Kuruc István András festőművész
kapta az idei Tornyai-plakettet, az 55. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját; az
elismerést Szili Katalin, az országgyűlés elnöke adta át vasárnap a
hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában.

A kultúra és a művészet örök értéket hordoz,
olyan biztos pont, amelyhez mindig visszatérhetünk – mondta a politikus a
kiállítás megnyitóján.

A házelnök beszédében köszönetet mondott az
Őszi Tárlaton kiállító alkotóknak, akik „minden pillanatban egy dolgot tartanak
fontosnak, az értékteremtést, a nemzet kultúráját”.

A kiállítás fődíjasa, Kuruc István András
1988-ban végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, mestere Gerzson Pál volt.
Rendszeresen vesz részt csoportos kiállításokon, és önálló tárlatai is voltak,
legutóbb Dunaszerdahelyen láthatta alkotásait a nagyközönség.

A művész az MTI-nek elmondta, hogy szoros a
kapcsolata Hódmezővásárhellyel, a gimnáziumot is az alföldi városban végezte, s
már két évtizede rendszeres résztvevője az Őszi Tárlatnak.

Az 1954 óta minden esztendőben megrendezett
Vásárhelyi Őszi Tárlatra idén összesen 569 műalkotást adtak be, ezek közül
válogatta ki a zsűri 126 művész csaknem kétszáz munkáját, melyet november végéig
mutatnak be az Alföldi Galériában.

A tárlattal párhuzamosan a Tornyai János
Múzeum három földszinti termében – a hagyományokhoz híven – a tavalyi fődíjas,
Nagy Gábor festő- és grafikusművész alkotásaiból nyílt
kiállítás.

Az Alföldi Galériában vasárnaptól láthatja a
közönség a Picasso Vásárhelyen című kiállítást is. A tárlaton Pablo Picasso
negyvenegy kerámiatárgya, valamint egy tizenhárom kerámiaérmet tartalmazó tábla
mellett tizenkét linómetszet, öt grafika, illetve Picasso

vallauris-i munkásságát megörökítő tizenhét
fénykép enged betekintést a XX. század egyik meghatározó művészegyéniségének egy
kevésbé ismert alkotói korszakába, azokba az évekbe, amikor 1948-tól a Madoura
műhelyben dolgozott.

A Hódmezővásárhely testvérvárosából, a
dél-franciaországi Vallaurisból érkezett, Magyarországon első alkalommal látható
kerámiák és a linómetszetek három nagy téma, a bikaviadal, az állatábrázolások
és az emberi arc köré csoportosíthatók.

(MTI)

Megszakítás