Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Színes programok várták a vendégeket a strand szezonzáró rendezvényén

Nyárzáró programokkal várta a látogatókat a
Strandfürdő a hétvégén. A kiszámíthatatlan időjárás ellenére sokan ellátogattak
a délutáni rendezvényekre, ahol többek között az NRG Tánciskola is fellépett
több produkcióval.

Sok érdeklődő látogatott el
a strand szezonzáró rendezvényére. A programsorozat keretében fellépett az NRG
Tánciskola is, számos műfajt  – a musical
részletektől a hipp-hopp bemutatóig – megjelenítve a színpadon. Az iskola
vásárhelyi tagozata 2006 óta működik, ahol több korosztály tanulja a különböző táncokat.


Mindenféle táncot oktatunk, hiszen fontosnak tartjuk, hogy a diákjaink minél több
különböző stílusú tánc alapjait megtanulják. Több korcsoportunk van, a kicsik
főként a klasszikus balett lépéseit tanulják, míg a nagyobbak a
jazz-trainingtől kezdve a modern táncokig több stílust sajátítanak el – mesélte
Vass Márta, a csoport vezetője.

A délután folyamán a
divattáncok elevenedtek meg a színpadon. Vásárhelyen három korosztályban
tanulnak a diákok, melyek közül a haladó csoport egy tehetségkutató verseny
középdöntőjébe is bekerült. A koreográfiák betanulása hosszú folyamat, de a
csoport vezetője szerint minden egyes próba után hatalmas fejlődést mutatnak a
tanulók.