Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Szombaton is várja a matiné a gyerekeket

A nyári szünetben már nemcsak szombaton, hanem péntek délelőttönként is
lesznek matiné előadások a vásárhelyi moziban, így aki táborban tölti a
mindennapjait, az is találhat magának szórakozási lehetőséget.

Eddig szombatonként vetített a
helyi mozi olyan filmeket, melyeket kifejezetten a gyermekeknek és családoknak
szántak. Mivel a nyári szünet elkezdődött, így a műsort is ehhez próbálták
igazítani. Most már hétköznap is lesz lehetőség matinéra menni Vásárhelyen.

– Ugyanazokat a filmeket nézhetik
meg a gyerekek pénteken délelőtt és szombaton is. Pénteken 10 órakor elsősorban
a táborozó fiatalokra gondoltunk, hogy ha ők is mozizni szeretnének, akkor erre
is legyen lehetőségük. Akik pedig szüleikkel szeretnének jönni, akik még
pénteken dolgoznak, a hétvégén továbbra is tudnak majd filmeket nézni – mondta
Terjékné Kaposi Andrea, a Bessenyei Ferenc művelődési Központ
programszervezője.

Azokat a filmeket tűzi műsorra a
mozi a nyári hónapok során, amelyek év közben már nagy sikert arattak, és
amelyek a gyermekek tetszését elnyerhetik. A sort a Kutyák és macskák című film
kezdi, de a Shrek  legújabb részét és Maci Laci kalandjait is újra
meg lehet nézni. A jegyárakat egységesen négyszáz forintban állapították meg, a
felnőtt kísérőnek sem kell többet fizetni. Ez a rendszer a nyári szünet végéig
tart, szeptembertől – ahogy eddig is – csak szombatonként lesz matiné a
moziban.

Megszakítás