A tavalyi év hódmezővásárhelyi képzőművészeti szimpóziumán ihletet nyert művészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeum földszintjén április 13-án, szombaton délben. A tárlaton tucatnyi alkotó több mint negyven művén keresztül figyelhetik meg az érdeklődők a Vásárhelyen megélt művészeti hatások lecsapódását.
A megnyitó közönségét Almási István polgármester köszönti, a kiállító művészek alkotásait Dr. Nagy Imre múzeumigazgató méltatja.
Másfél évtizeddel ezelőtt hívták életre helyi művészek – Hódmezővásárhely városának támogatásával – a képzőművészeti szimpóziumot, amelynek célja, hogy a nagy múltra visszatekintő vásárhelyi festőiskola hagyományaira támaszkodva és ezeket újraértelmezve szülessenek sokszínű alkotások a szimpóziumon résztvevő művészek két hetes együtt gondolkodásának eredményeként.
Sokszínű és izgalmas válogatást láthatnak a tárlatra ellátogatók a különböző alkotói szemléletekből – mondta el Nagy Imre művészettörténész, a tárlat rendezője. A művészek a vásárhelyi realista hagyományokra építve, de azt széles skálán értelmezve vonultatják fel munkáikat. A kiállított művek között vannak pontos, szinte fényképszerű valóságábrázolások, egyes alkotásokat az oldottabb festőiség jellemzi, de a nézők megtekinthetnek expresszív vagy éppen elvont festményeket és grafikákat is.
A szombaton déli 12 órakor nyíló kiállításon köszöntőt mond Almási István, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármestere, a tárlatot Dr. Nagy Imre művészettörténész, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója nyitja meg. A vernisszázson közreműködik Lauer Ágnes zongoraművész és Vágó János kürtművész.
A Tornyai János Múzeumban május 12-ig megtekinthető kiállításon Balogh Gyula, Bíró Botond, Blaski Márta, Bodor Zoltán, Horváth Krisztián, Kéri László, László Dániel, V. Nagy Nándor, Sonkoly Tibor, Szabó Ábel, Szkok Iván és Zoltai Attila alkotásait veheti szemügyre a műkedvelő közönség.