Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Szoros mérkőzésen nyert a HNKC

Továbbra is életben tartotta a nyolc közé
jutási reményeit az ASA-Consolis HNKC SE. A vásárhelyi csapat hazai
környezetben, kiélezett küzdelemben nyert 31–29-re a Veszprém ellen.

A sötét mezes vásárhelyi csapat ismét győzelmi
kényszer nyomása alatt lépett pályára. Dankó Ervin együttesének mindképpen
kellett a két pont ahhoz, hogy maradjon esély a középmezőnybeli rájátszásra. A
Veszprém is ugyanezért a célért küzd, igaz nekik már a döntetlen is elegendő
lett volna ehhez. A vendégek kezdték jobban a találkozót, főként Ábrahám
eredményességének köszönhetően vezettek is. A félidő közepe táján egyenlített a hazai
csapat, de jelentősebb előnyt nem sikerült kiharcolni. Pedig szükség lett volna
erre, hiszen az egymás elleni eredmény csak akkor lett volna kedvező, ha a HNKC
SE legalább öt góllal nyer. A legnagyobb különbség azonban csak két gól volt,
sőt a félidő utolsó másodoperceiben már Wolf távoli bombája kellett a 15–15-ös
egyenlítéshez. A térfélcserét követően megint felcsillant a remény a házigazdák
előtt, hogy jelentősebb különbséget alakítsanak ki. A Veszprém azonban Veszeli
góljaival tartotta magát, sőt a meccs utolsó perceiben ismét kiegyenlített. Az
kiélezett véghajrában Wolf szerzett ismét előnyt a hazaiaknak, majd Pomozi
gólja állította be a 31–29-es végeredményt. A győzelemhez Wolf 11, Koroknai
pedig 8 találattal járult hozzá. Az ASA-Consolis HNKC SE felnőtt csapata
jelenleg a hetedik helyen áll, ám az alapszakasz utolsó fordulójában,
Debrecenben mindenképpen pontot kellene szerezni a pozíció megőrzéséhez. A
házigazdák teljes sikert könyvelhettek el ebben a fordulóban: a serdülők
48-12-re, míg az ifisták 32–29-re nyertek a veszprémi fiatalok ellen. Az
alapszakasz utolsó meccsét március 27-én, a hajdúságiak otthonában játsszák le
a vásárhelyiek.