Az óvoda- iskola átmenet megkönnyítése érdekében
szeptembertől összevonják Hódmezővásárhely körzeti óvodáit és iskoláit, ami így
szorosabb szakmai munkát tesz lehetővé. Mindez a gyerekek fejlődését és a zökkenőmentesebb
intézményváltást segíti elő.
Ősztől a város minden általános
iskolája az adott körzet óvodáját is irányítani fogja, az óvoda vezetője, mint
igazgató-helyettes felel az óvoda működéséért. A lépéssel a már meglévő jó
szakmai kapcsolatot fűzik szorosabbra az oktatási intézmények
között.
– Egy közös ívre tudjuk felépíteni
azokat a fejlesztési elképzeléseket, szakmai munkát, amely elkezdődik a gyermek
három éves korában az óvodában, és tizennégy éves korában az általános
iskolában fejeződik be. Mivel a általános- és középiskola közötti átmenetet is
próbáljuk segíteni, reményeink szerint a teljes közoktatás egy egységes
módszertani elveket követő rendszerré válhat Hódmezővásárhelyen az
elkövetkezendő időszakban – mondta Tóthné Kecskeméti Katalin tanügyi főtanácsos.
Elsőként az általános iskolák és
az óvodák hoznak létre munkaközösségeket, ahol a pedagógusok kicserélik
tapasztalataikat, megismerik egymás módszereit.
– Lehetőség lesz arra is, hogy az
óvodában tanítónők, az iskolában pedig óvónők vezessenek foglalkozásokat. Ez
azért szerencsés mert, a nagycsoportban már megismerik a gyerekek leendő tanító
nénijüket és az óvó néni, akihez ragaszkodtak, elkíséri őket az általános
iskola első osztályába – tette hozzá Tóthné Kecskeméti Katalin.
A kezdeményezést a szülők
pozitívan fogadták, mivel így nagyobb betekintést kaphatnak az oktatási
intézmények munkájába. Több szülői közösség azt is kérte a fenntartótól: tegyék
lehetővé, hogy a gyermekek egészen az érettségiig egy adott intézményben
tanulhassanak.