Idén is lesz orvosbál Hódmezővásárhelyen, a rendezvény bevételét most is fejlesztési célra szeretné fordítani az Erzsébet Kórház. Olyan diagnosztikai eszközt vásárolnának, amely ki tudja mutatni a rejtett szív- és érrendszeri betegségeket – tudtuk meg dr. Kallai Árpádtól az intézmény főigazgatójától. A bál sztárvendége Szűcs Judith lesz.
Az orvosbálra idén február 11-én kerül majd sor, a szokott helyen, a Fekete Sas báltermében. Vásárhelyen évek óta komoly hagyománya van a rendszeresen 3-400 fő részvételével zajló rendezvénynek, s csakúgy, mint korábban, a jegyárakból befolyt összeget idén is az intézmény eszközparkjának fejlesztésére fordítják.
– Olyan szív- és érrendszeri betegségekben használatos diagnosztikai eszközt céloztunk meg, amely rejtett kór felkutatására alkalmas. Reményeink szerint ezt 1- 1,5 millió forint értékben be tudjuk szerezni és bízunk abban, hogy a jótékonyági bál eléri a célját azzal, hogy az ehhez szükséges pénzt össze tudjuk gyűjteni – mondta dr. Kallai Árpád, az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet főigazgatója.
Ilyen diagnosztikai készülék már eddig is volt a kórházban, mivel azonban igen nagy a felhasználási köre, a betegeknek sokat kell egy-egy vizsgálatra várniuk. Egy újabb eszköz ezen javíthatna.
– Ez az eszköz a szívritmuszavart képes kimutatni. Hosszabb időszakot rögzít a beteg különböző életszituációiban és ezáltal a kiszűrt betegség egy pontosabb kezelést és egy hatékonyabb beavatkozást tesz lehetővé – tette hozzá a főigazgató.
Akik szeretnének hozzájárulni az Erzsébet Kórház eszközparkjának bővítéshez és közben még szeretnék magukat jól is érezni, azok az orvos bálra az intézmény titkárságán vásárolhatják meg a jegyeket. Az eseménynek minden évben sztárvendége is van, idén Szűcs Judith énekel majd a közönségnek.