A Liszt Ferenc Általános Iskola több tanulója is jól szerepelt az
atlétikai diákolimpia országos döntőjében. A legjobban Szűcs Noémi teljesített,
aki négypróbában ezüstérmes lett.
Az iskolából hárman harcolták ki a jogot, hogy a városi és megyei versenyt
követően az országos döntőben is próbára tegyék a tudásukat. Fülöp Nagy Tamás
az összetett versenyben 19., míg 600 m-en nyolcadik lett. Hézső Beáta
magasugrásban érdemelte ki a tizedik helyezést. A legjobb eredmény Szűcs Noémi
nevéhez fűződik, aki magasugrásban hetedik helyen végzett, míg négypróbában
ezüstérmet szerzett.
– Amióta az iskolában tanítok, ilyen atlétikai sikert még nem értünk el –
mondta Tóth Tibor, a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola tanára. – Noémi
sikere elsősorban annak köszönhető, hogy mindegyik versenyszámban magas szinten
tud teljesíteni.
A négypróbában kislabda dobás, távolugrás, 60 és 600 m-es síkfutás szerepel.
A jó eredmény annak is köszönhető, hogy az iskola és a vásárhelyi atlétikai
egyesület között remek a kapcsolat.
– A szüleim szertornászok voltak, a nagytatám pedig tornatanár, vagyis
vannak sportolók a családban – mondta Szűcs Noémi. – Az atlétikával szeptember
óta foglalkozom komolyabban, de előtte is sportolgattam. Örülök a mostani
eredménynek és szeretnék a továbbiakban is ezzel a sportággal foglalkozni.
Szűcs Noémi a harmadik korcsoportban, vagyis az 5-6 osztályosoknál érte el a
második helyezést. Jövőre az ötpróbázók között versenyezhet, ott már a
súlylökésben is minél jobb eredményt kell elérnie.