Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Szülésznőként dolgozott a 100 éves Mária néni

Több mint 40 évig dolgozott vezető szülésznőként a 100 éves születésnapját ünneplő Mócz Mária. Az idős nénit Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere és Bálint Gabriella, a Kapcsolat Központ főigazgatója a Kovács-Küry Időskorúak Otthonában köszöntötte.

Habár sohasem ment férjhez, több 1000 kisbabát segített a világra a szegedi szülészeti és nőgyógyászati klinikán több mint 40 éven át vezető szülésznőként dolgozó, 100 éves születésnapját ünneplő Mócz Mária. Nyugdíjazása után Szegeden élt, unokaöccse és annak családja segítette. 2013-ban több műtétjét követően már nem tudott gondoskodni magáról, így került a hódmezővásárhelyi Kovács-Küry Időskorúak Otthonába.

– Nagy megtiszteltetés egy olyan honfitársunkat köszönteni, aki még 1916-ban, a történelmi Magyarországon született – vélte Kószó Péter alpolgármester. Hozzátette: az egész 20. századi történelmet átélhette, egy kor tanúja.

Mária néni Magyarország miniszterelnökétől kapott köszöntő levelet, illetve a város ajándéka mellett, az időskorúak otthonának vezetősége tortával lepte meg.

Megszakítás