Itt van az ősz a szüret és a szüreti mulatságok ideje. Az 1990-ben alakult Csúcsi
Olvasókörben idén is megszervezték „lopós szüreti mulatságot”, amelyet eddig még egyetlen évben sem hagytak ki. A közel húsz évre
visszatekintő rendezvényen több mint százan vettek részt, hogy az ősz kezdetének
jellegzetes szimbólumát, a szőlőt és a szüretet ünnepeljék.
Az 1990-ben alakult Csúcsi Olvasókörben idén sem maradt el a „lopós szüreti mulatság”, amelyet a kezdetektől fogva minden évben megrendeznek. A lopós ünneplés története azonban még régebbre
nyúlik vissza, hiszen, annak idején a tanyasi iskolákban és olvasókörökben
ünnepelték így a szüretet.
A mulatság nem véletlenül kapta a „lopós” jelzőt, hiszen ez egyfajta játék, aminek a lényege, hogy a terem közepén, levegőben kihúzott kötélre gyümölcsöket és zöldségeket kötöznek fel. A szemfüles
tolvajoknak ezeket kell ellopniuk, ám nincsen könnyű dolguk, ugyanis minden
lépésüket fiatal csőszök figyelik, őket pedig az öreg csősz irányítja. Akit a
csőszök rajta kaptak a lopáson, annak 100 forint bírságot kellett fizetnie,
minden egyes csomag zöldség-gyümölcs után.
A Csúcsi Olvasókör mulatságán a fiatal csőszök a vendégek közül kerültek ki, az öreg csősz szerepét pedig a Sóshalmi Olvasókör vezetője vállalta el. A hagyomány része az a monológ is, amellyel
évről évre megnyitja a rendezvényt és engedélyt ad a lopásra.
A jó kedvű lopkodást vacsora és hajnalig tartó mulatság követte.