Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Szűrővizsgálatokat és edzettség mérést is tartamaz a mindennapos testnevelés program

A FIT – TEST program során 30 ezer mérési eredményt dolgoztak fel a szakemberek a mindennapos testnevelés iskolai edzettség méréséhez kötött egészségügyi vizsgálatokon. Akiknél a normálistól eltérő eredményt, kezdődő problémát észleltek, azokat további egészségügyi vizsgálatokra utalják be a kórházba. Az érintettek erről a napokban kapnak értesítést.

Hódmezővásárhely az országban elsőként, 2005 szeptemberében bevezette a mindennapos testnevelés programját, amely kiegészült az ehhez kapcsolódó, minden diákra kiterjedő edzettség méréssel, és a szűrővizsgálatokkal, így téve lehetővé a mindennapos testmozgás hatásainak és eredményeinek vizsgálatát.

A Szegedi Tudományegyetem és a vásárhelyi önkormányzat együttműködésében szerveződő FIT – TEST program keretében a 2005 és 2011 közti időszakra vonatkozóan 30 ezer mérési eredményt dolgoztak fel, és negyven főnél találtak magas vérnyomásra utaló jeleket.

– Az új módszertan az, hogy a természetes környezetben mért értékeket informatikai háttérrel elemezzük és a gyanújelek alapján elvégezzük az eszközös szűrővizsgálatokat, amelyekben az Erzsébet Kórház vállalt szerepet és az Erzsébet Kórház gyermekosztályán fognak történni – mondta dr. Havasi Katalin önkormányzati képviselő, ifjúság-egészségügyi tanácsnok.

Az érintett családok a napokban kapják meg a beutalókat a háziorvosoktól vagy a védőnőktől, arra kérik a szülőket, hogy a gyerekek vegyenek részt a kórházi vizsgálatokon.

– Mindenkit kérek, aki a kórházba kerül, a háziorvosi vagy védőnői javaslatra a beutaló útján, hogy ezt vegye komolyan, mert szívünk szerint azt szeretnénk kideríteni, hogy nincs baj, ha pedig baj van, olyan korai esetet tudunk feltárni, amely a gyermek számára fontos a jövőbeni egészsége érdekében – mondta dr. Kallai Árpád, az Erzsébet Kórház – Rendelőintézet főigazgatója.

A szűrések az Egészséges Vásárhely Programhoz kapcsolódva valósultak meg, melynek során kiemelt hangsúlyt fektetnek az ifjúság egészségvédelmére.

 

Megszakítás