Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Takács Attila a Bocskai dandár új parancsnoka

Parancsnokváltásra került sor a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár élén. Dr. Böröndi Gábort – aki négy éven át látta el a vezetői feladatot – a közelmúltban a szárazföldi haderők élére nevezték ki.  A Bocskai Dandár új parancsnoka augusztus 16-tól Takács Attila ezredes, aki így a vásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanya legfelsőbb irányítója is lett egyben.

A parancsnokváltás részleteit Debrecenben a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár épületében sajtótájékoztató keretében jelentették be katonai felsővezetők. Dr. Benkő Tibor vezérezredes a Honvéd Vezérkar főnöke a katonai szervezet általános helyzetét ismertette. Mint mondta: a magyar katonák széleskörű védelmi feladatokat látnak el békeidőben is.

A parancsnokváltás kapcsán a vezérezredes úgy fogalmazott a Bocskai dandár élén bekövetkezett változás fontos mozzanat a Magyar Honvédség életében. A vezérezredes nagy elismeréssel szólt Dr. Böröndi Gábor elmúlt négy évben végzett munkájáról, amelyhez Domján László a MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka is csatlakozott. Utóbbi kiemelte: az eddigi parancsnoknak köszönhetően a debreceni Bocskai Dandár és a hozzá tartózó hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanya katonai képességei magas színvonalat képviselnek és folyamatosan kiemelt szerepet töltenek be. A sajtótájékoztatón kiderült, az elmúlt években a dandár gyakorlatain és NATO ellenőrzésein nem volt olyan megmozdulás, amelyen ne jó, vagy kiváló minősítést értek volna el.

Dr. Böröndi Gábor új feladatköre székesfehérvári székhellyel az MH összhaderőnemi parancsnokság parancsnok-helyetteseként a teljes szárazföldi haderő irányítása lesz. A négy éves parancsnoksága után leköszönő dandártábornok úgy összegezte az elmúlt évek munkáját, hogy a becsület a bátorság és a helytállás irányította, új feladatát is ezen elvek mentén igyekszik ellátni.

Utódja Takács Attilla ezredes, aki augusztus 16-tól vette át a parancsnoki feladatokat Debrecenben, Hódmezővásárhelyen és Hajdúhadházon. A jövőre nézve elődjéhez hasonló vezetői habitust ígért katonáinak és a sajtó munkatársainak. Elöljáróival közösen kihangsúlyozták a jövőben is számítanak a sajtó munkájára, mivel a média megjelenés a honvédség számára a társadalmi elismertség és elfogadás alapja.   

Megszakítás