Több mint 60
alkotó mutatja be munkáját Hódmezővásárhelyen az Idea 2011 –
Ötlet-Újdonság-Találmány nemzetközi kiállítás és vásár pénteken
kezdődött háromnapos rendezvényén.
Nagy Zoltán, a szervező Ötlet Club 13 Egyesület elnöke az MTI-nek
elmondta: szervezetük 1996 óta szervez hasonló találkozókat, ahol az
„ötletelők” bemutathatják, min dolgoznak. Sokan rendszeres
résztvevői a programnak, de vannak olyanok is, akik csak időnként
jelennek meg egy-egy újdonsággal. Általában 50-80 kiállítójuk
van.
E hét végén Hódmezővásárhelyen mintegy 60 feltaláló újdonsága
mutatkozik be. A legfiatalabb alkotó tizenhét éves, a legidősebb
kilencven, de volt már olyan rendezvényük is, ahol négyéves
„feltalálót” is üdvözölhettek.
A résztvevők az ország számos pontjáról származnak, így a helyiek
mellett például a fővárosból, Nagykanizsáról, Barcsról, Pápáról,
Veszprémből vagy Várpalotáról. Szép számmal érkeztek vendégek
Szerbiából is, így például Péterváradról, Csacsakról, Óbecséről,
Újvidékről, illetve Zimonyból. Mellettük a szlovákiai Hurbanovóból
is jött egy alkotó.
Az idei ötletek, újdonságok, találmányok szinte az élet egész
területét felölelik: a mezőgazdaságot, az építőipart, a gépipart, a
gyógyászatot, az állatgyógyászatot, a képzőművészetet, a játékokat.
Ez azt jelenti, hogy az egész család megtalálja a számára érdekes
tárgyakat.
A látogatók megismerkedhetnek különböző alternatív hajtású
kisjárművekkel, wc-ülőkébe épített személyi mérleggel, az
ültetőkapával, vagy a vontatókötélrántás-csökkentővel. Találnak új
megoldást a nedves falak víztelenítésére, a lakásban kialakítható
játszótérre, kiderül, mi is a szélnándor, hogyan működik a zártkörű
nyúltenyészet, és hogyan védhetőek az acélcsövek a korróziótól. Lesz
makett ötletbörze, tojásdíszítés bemutatóval, kiderül, milyen a
fonott díszüveg, és hogyan működik az egylábú billenőasztal.
A szervezet az ország számos pontján szervez hasonló
rendezvényeket, hogy megismertessék az embereket a magyar
találékonysággal, a legfrissebb újításokkal – mondta el a szervező
egyesület elnöke.
(MTI)