Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Támadásba lendült a K’Art Építészstúdió Zrt.

Adósságrendezési eljárást kezdeményezett a város ellen a K’Art
Építészstúdió Zrt. képviseletében Simonffy György ügyvéd. Az önkormányzat a
pénzt bírósági letétbe helyezte, mivel vitatja a számlák jogosságát. A Balogh Imsi sportcsarnok
túlárazásának ügyében a Legfőbb Ügyészség, a Közbeszerzési Döntő Bizottság, valamint a
Csongrád Megyei Bíróság is eljárást folytat.

A város elleni támadásnak értékeli Lázár János polgármester
a K’Art Építészstúdió Zrt. és az azt képviselő Simonffy György ügyvéd adósságrendezési
kezdeményezését az önkormányzattal szemben. A cég 51 milliós követelését
teljesítési letétbe helyzeték a bíróságon, mivel a város vitatja annak jogosságát.

– Nem azért nem fizettünk, mert nem tudtunk, hanem, mert nem
akartunk, mert vitatjuk a számlák jogosságát. Sajátos azonban, hogy a cég most
támadásba lendül a várossal szemben, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy
becsődöltesse. Hódmezővásárhely még állni fog, amikor a K’Artnak már rég nyoma
sem lesz – mondta el Lázár János a város képviselőtestületi ülésén.

Az önkormányzat korábban belső ellenőrzést rendelt el a PPP
konstrukcióban épült Balogh Imsi Sportcsarnok ügyében, a kivitelező K’Art
Építészstúdió Zrt. vezetője, Kendi Imre azonban elzárkózott attól, hogy az önkormányzat rendelkezésére bocsássa a
számlákat, amelyek alapján az építés költségeit igazolni tudja. A
sportcsarnokot megvizsgáló független igazságügyi műszaki szakértői vélemény szerint
173 millió 635 ezer forinttal túlárazták a beruházást, eszerint a 2008-óta
törlesztő önkormányzatnak mintegy 50 milliót számlázott ki a cég, a létesítmény
valós értéken felül. A belső ellenőrzést követően az önkormányzat nem teljesítette
a cég számláit, amiért most a K’Artot képviselő Simonffy György elindította az
adósságrendezési eljárást.

Az ügyben jelenleg több eljárás is folyamatban van. A város
közgyűlése az önkormányzat megtévesztése és az okozott kár miatt a Legfőbb
Ügyészségen feljelentést tett. A Közbeszerzési Döntő Bizottság azért folytat
vizsgálatot, mert a K’Art a közbeszerzésben ugyan vállalta, hogy legfeljebb 10
százalékban vesz igénybe alvállalkozót a beruházás során, végül azonban teljes
mértékben egy másik cég bevonásával építette fel a sportcsarnokot. A mintegy 50
millió forint értékű, a valós értéken felüli számlázás miatt az önkormányzat
kártérítési eljárást indított a Csongrád Megyei Bíróságon.

Megszakítás